Országos kerámia és gobelin biennálé
A bor, a szőlő és a balatoni táj a központi témája a Pelso 2005 országos kerámia és gobelin biennálénak, amely vasárnap nyílt meg Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban. Napjainkra a két képzőművészeti ág egyik legrangosabb hazai seregszemléjévé vált a Balaton ókori nevét őrző keszthelyi tematikus tárlat, amelynek a borhoz, a szőlőhöz és a balatoni tájhoz kötődő közel 150 előzsűrizett alkotását 33 keramikus, 32 textil- és egy üvegművész jegyzi.
Dátum: 2005-05-08 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:53.838912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mind a témák megjelenítését, mind az alkalmazott technikát tekintve a kiállított művek jól reprezentálják e művészeti ágak hazai sokszínűségét és magas színvonalát" - tolmácsolta megnyitó beszédében a zsűri véleményét Müller Róbert, a múzeum igazgatója.
A keramikusok munkái között a hagyományos festett-mázas művektől a fotokerámián át a samottot, eozinmázat alkalmazóig megannyi technikai megoldás megtalálható. A formai választék a faliképektől a boroskancsókig és a szőlőfürttől a torzó-hatást keltő tároló alkalmatosságig terjed.
Klasszikus franciás stílus, szövött-hímzett festett falikárpit és rátétes munka, textilből készült "térplasztika" és a műfaj határait már-már átlépő színes sodrottpapír alkotás egyaránt felvonul a kiállítás gobelines kollekciói között.
A gazdag anyagú biennálé 7 kiemelkedő alkotását illette díjakkal a zsűri.
Laczkó Ibolya művészettörténész rendezte V. országos kerámia és gobelin biennálé tárlata június 10-ig látható Keszthelyen a Balatoni Múzeumban.
MTI - fideszfrakcio.hu