Egyszer talán Mozartot hallgathatnak az űrlények
Huszonöt éve, 1977. augusztus 20-án indították el a floridai Cape Canaveralról a Voyager-2 amerikai űrszondát - ez eddig az egyetlen ember alkotta szerkezet, amely találkozott a Naprendszer mind a négy óriásbolygójával, és jelenleg három társával a Földtől több milliárd kilométerre távolodik tovább a világmindenség végtelen óceánján.
Dátum: 2002-08-18 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3473
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:03.338360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Voyager-2 után szeptember 5-én bocsátották útjára az egyes számot viselő hasonnevű szondát. A Voyager-1 pályáját azonban úgy tervezték meg, hogy ikertestvérénél gyorsabban haladhat, és ennek megfelelően azóta is "előrébb" tart nála. Mindkét Voyager elsődleges feladata a Jupiter és a Szaturnusz, illetve holdjaik tanulmányozása volt. Ennek megfelelően a Voyager-1 1979 márciusában, a Voyager-2 pedig júliusban elhaladt a Jupiter mellett, és mindketten méréseket végeztek, illetve fotóztak. A második állomáshoz, a Szaturnuszhoz a Voyager-1 1980 novemberében, a "kettes" pedig a rá következő év szeptemberében érkezett. A Voyagerek kutatóútjuknak már ebben a szakaszában is felbecsülhetetlen értékű tudományos adatokat küldtek a földi irányítóközpontba. Kiderítették például, hogy nemcsak a Szaturnusznak van gyűrűrendszere, hanem a Jupitert is körülveszi egy vékony gyűrű. A két szonda ekkor még együttműködött, de a Jupitert körülölelő részecskék létét előbb Voyager 1-es műszerei érzékelték, majd az utóbb a térségbe érkezett Voyager-2 az előbbi adataira támaszkodva fényképfelvételeket készített a Jupiter gyűrűjéről, így kézzel foghatóan, azaz szemmel láthatóan igazolta testvére felfedezését. A két szonda útjai a Szaturnusz után azonban szétváltak. A Voyager-1 abbahagyta a bolygókutatást, és elindult a Naprendszer pereme felé, míg a Voyager-2 - mint azt előzőleg is tervezték - engedélyt kapott arra, hogy az Uránuszhoz (1986 január) és a Neptunuszhoz (1989 augusztus) is ellátogasson. Ez azzal is indokolható volt, hogy ritkán - 175 évente - sorakozik fel nagyjából egyvonalban a négy óriásbolygó. Ilyenkor van arra lehetőség, hogy egy Földről indított űreszköz kifelé haladva randevúzzék mindannyiukkal. A Voyager-2 e két bolygó közeli vizsgálata eredményeként újabb és újabb szenzációs adatokkal kápráztatta el a csillagászokat: 1989 augusztusáig az emberiségnek például csak két Neptunusz-hold, a Triton és a Nereida létezéséről volt tudomása. A Voyager-2 azonban hat újat fedezett fel, miközben 4800 kilométerre haladt el a kékes színű Neptunusz mellett. Ezután maga mögött hagyta a bolygókat, de a aprendszert azonban még korántsem. A négy kifelé tartó szonda közül jelenleg a Voyager-1 van a legmesszebb - majd 13 milliárd kilométerre - tőlünk, de a Voyager-2 is túl van már a 10 milliárd kilométeren. Ennek ellenére mindkettőjük újabb méréseket közvetít, noha a kapcsolattartás mind nehezebbé válik velük. A fénysebességgel haladó üzenetváltások 23, illetve 18 órát vesznek ugyanis igénybe. Hogy mikor hagyják el a Naprendszert, és lépnek ki a csillagközi térbe, azt még pontosan nem tudni. Az egyik feladatuk egyébként éppen az, hogy vizsgálják azt a bizonyos határmezsgyét, a heliopauzát, amelyen túl a Napnak, mint csillagnak megszűnik a gravitációs hatása, és onnantól már a csillagközi térben utaznak tovább. Az irányítók bizakodnak, hogy a két Voyager épen-egészségben hagyja el Naprendszert, és nem kizárt hogy egyszer a nagyon távoli jövőben értelmes lények fogják be őket. Ennek reményében a szondák rakterében az emberiséget és kozmikus környezetét bemutató szemléltető eszközöket helyeztek el. A Voyager-program esetében ez egy arannyal futtatott rézhanglemez és a hozzá mellékelt lejátszó, valamint több mint száz fénykép. A ,,Föld hangjai, címet viselő összeállítás békés, nyugodt emberiségképet fest esetleges majdani hallgatójának: nem szól fegyverekről, pusztulásról, betegségről és bűnről. Hallható viszont az üzenetben gyermeksírás, kutyaugatás, nevetés, üdvözlet 55 nyelven, köztük magyarul is. A becsületes megtalálót 90 percnyi zenei egyveleg is szórakoztatatja majd. A lemezen Mozart Varázsfuvolájától a zaire-i pigmeusok és az ausztráliai bennszülöttek énekén át Chuck Berry Johnny B. Goode-jáig sok zeneműből szerepel részlet. Szól emellett a még ismeretlen
hallgatóhoz Kurt Waldheim, aki a felbocsátás idején - 1977-ben - az ENSZ főtitkára volt, és Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnöke is. Mindezek célja a tudósok szerint nem több és nem kevesebb, mint az, hogy egy esetleg létező idegen civilizáció megtudhassa: hogyan is élt, él egy másik civilizáció egy másik bolygón az idő és tér végtelennek tűnő távolában. Hogy megtudja-e ezt valaha, valaki is, azt valószínűleg mi nem tudjuk meg soha.
MTI-fidesz.hu