Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma írják a diákok a kétszintű magyar érettségit

A magyar írásbeli vizsgákkal folytatódnak ma a középiskolákban a kétszintű érettségi vizsgák. A diákok az előző évektől eltérően nem vihetnek magukkal irodalmi szöveggyűjteményt. Újdonság viszont, hogy lehet helyesírási szótárt használni, ezt a vizsgáztató intézménynek kell biztosítani. Holnap a matematika írásbeli vizsgák következnek.


Dátum: 2005-05-09 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:55.334973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén először nem a televízióból tudják meg a tételeket a diákok, hanem több oldalas feladatlapot kapnak. Esténként azonban mindenki megtudhatja, hogy sikerültek a feladatai, mert a Magyar Televízió egyes csatornáján megoldják azokat. A Magyar Televízióban elsőként a magyar tételeket oldják meg emelt-, majd középszinten is.

Sipos János, az Oktatási Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára a elmondta, hogy kedden matematikából történik ugyanez, szerdán pedig történelemből. Ebből a három tárgyból aznap este lesz a televízióban a megoldások ismertetése, másnap reggeltől pedig az interneten keresztül mindenki láthatja a részletes értékelési útmutatókat.

A diákok minden este fél 12-től figyelhetik a feladatmegoldásokat a Magyar Televízió egyes csatornáján.

Forrás: Hír Tv, hirado.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek