Kitelepítések Csehszlovákiában: a Tyden népvándorlásról ír
Csehszlovákiában a II. világháború után nemcsak a szudétanémeteket telepítették ki az országból, hanem az országon belül is áttelepítették az egyes, megbízhatatlannak ítélt nemzetiségeket. A csehországi kisebbségek egy része, köztük a magyarok is, most bocsánatkérést és anyagi kártérítést vár el az államtól - írja legújabb, hétfőn megjelent számában a Týden című prágai politikai hírmagazin.
Dátum: 2005-05-09 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:58.291083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hatvan évvel a háború után is nyögjük az akkori népvándorlást. Kiűzve élünk, szülőföldre való jog nélkül. Az állam szemében továbbra is kártevő nemzetiség vagyunk" - mondta ezzel kapcsolatban a lapnak Herwig Sitek, a horvát nemzetiségi szervezet elnöke. A horvátok nem nagyon bíznak abban, hogy a kormány által korábban jelzett kárpótlás őket is érinthetné.
"Lényegében nem kárpótlást tervezünk, hanem csak egy jelképes pénzügyi gesztust. Ennek formája még politikai tárgyalások témája. A kormánynak december 31-ig kellene róla tárgyalnia" - magyarázza Andrej Sulitka, a cseh kormány mellett működő kisebbségi tanács titkárságának igazgatója.
A cikk szerzője úgy tudja, hogy a csehországi magyarok anyagi kárpótlást és bocsánatkérést várnak el az őket ért egykori sérelmekért a cseh államtól. Képviselőik már 2002-ben csatlakoztak Orbán Viktor, akkori magyar kormányfő véleményéhez, hogy hatályon kívül kell helyezni a Benes-dekrétumokat.
"A dekrétumok már túlhaladottak, az Európai Unióban nincs helyük" - idézi a lap Hyvnar Annának, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége osztravai helyi szervezte elnökének akkori Orbánt támogató szavait.
A Týden szerint 1945 végéig mintegy 12 ezer magyart űztek el szlovákiai szülőföldjéről a csehországi szudétanémet vidékekre. 1946 után azokat a magyarokat is kitelepítették a cseh határvidékre, akik nem akarták felvenni a szlovák nemzetiséget. Ez mintegy 40 ezer magyar érintett, de többségük később visszatért Szlovákiába.
A cseh állam hidegen viszonyul a háború utáni népvándorlások áldozataihoz. A kormány huzavonája a nemzeti kisebbségeket kárpótló törvényjavaslattal kapcsolatban Herwig Siteket egy régi horvát közmondásra emlékezteti: "A vályúk maradnak, csak a disznók változnak" - fejezi be a "Csehszlovákiai népvándorlás" című írását a Týden.
MTI - fideszfrakcio.hu