Such Györgyöt jelölte a Magyar Rádió elnökének a kuratórium elnöksége
Such Györgyöt jelölte a Magyar Rádió Rt. elnökének a közszolgálati médium kuratóriumának elnöksége hétfőn - értesült a testület több, neve mellőzését kérő tagjától az MTI.
Dátum: 2005-05-09 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:43:59.592099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület parlament által választott tagokból álló elnökségének kétharmados többséggel kellett jelöltet javasolnia a civil delegáltakkal kiegészülő nagykuratóriumnak az intézmény élére.
Az MTI úgy tudja, hogy az elnökség hét igen szavazattal, egy tartózkodás mellett támogatta Such György, a Magyar Televízió korábbi alelnöke jelölését.
A nagykuratórium 10 órakor ült össze, s szintén kétharmados többséggel kell meghoznia döntését. Határozatát hivatalosan 15 órakor sajtótájékoztatón ismertetik.
A kuratórium elnöksége március 19-én döntött úgy, pályázatot ír ki a tisztségre, miután nem kapta meg a médiatörvényben előírt kétharmados támogatást ahhoz, hogy pályázat nélkül újabb négy évvel hosszabbítsák meg Kondor Katalin mostani elnök július végén lejáró mandátumát.
A március 25-i határidő lejártáig kilencen vásárolták meg a pályázati csomagot, közülük heten adták be dokumentációjukat.
A kuratóriumi elnökség a napokban öt aspiráns elképzeléseit hallgatta meg: Such György mellett személyesen elmondhatta elképzeléseit Czeglédi Réka, a BBC munkatársa, Láng Balázs, a BBC magyar adásának volt munkatársa, Fodor János televíziós és rádiós műsorvezető és Szayly József, a Petőfi rádió adófőszerkesztő-helyettese.
MTI - fideszfrakcio.hu