"Polgárháború" a brit Munkáspártban: Blair lemond?
"Polgárháború" robbant ki hétfői londoni sajtóbeszámolók szerint a kormányzó brit Munkáspártban Tony Blair szövetségesei és a miniszterelnök távozásáért sorompóba szállt pártellenzék tagjai között; a fogadóirodák azt sem tartják teljesen kizártnak, hogy Blair már ezen a héten lemond.
Dátum: 2005-05-09 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:00.247063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyolc éve hatalmon lévő Labour a múlt héten - eddig példátlan módon - egymás utáni harmadik választási győzelmét aratta, ám alsóházi többsége az összes többi frakció együttes létszámához képest az addigi 161-ről 66-ra olvadt, főleg az iraki háború feletti választói ellenérzések miatt.
Ez alkalmat teremtett a párt balszárnyának eddig jórészt az oldalvonalon kívülre szorított - korábban miniszteri tisztségeket betöltő - prominensei számára, hogy összehangolt támadást indítsanak Tony Blair ellen. Robin Cook, Blair külügyminisztere az első munkáspárti kormányban, aki az iraki háború miatt vonult vissza a kormányzati politizálástól, azt mondta: a miniszterelnök mindenképpen tiszteletet érdemel azért, hogy a baloldal vezető erejét "természetes kormányzó párttá" tette, de ettől függetlenül a jövő évi helyhatósági választások előtt távoznia kell.
Glenda Jackson egykori színésznő, aki szintén tagja volt korábbi Blair-kormányoknak, úgy vélekedett, hogy a választópolgárság "torkaszakadtából azt kiabálta: Tony Blairnek mennie kell".
Frank Dobson volt egészségügyi miniszter szerint Blair "rendkívül súlyos kolonc lett" a párton, és a választásokat nem ő, hanem Gordon Brown pénzügyminiszter nyerte meg (Brownt általánosan a kormányfő legfőbb belső hatalmi riválisának és utódjának tartják, bár a választási kampányban maradéktalanul támogatta Blairt).
A hétfői The Times által idézett Blair-párti kormányzati források szerint ugyanakkor a miniszterelnököt támadó belső ellenzék Brownnak is ugyanilyen hevességgel nekiesne, ha a pénzügyminiszter már most átvenné a kormányrudat, mivel a Blair lemondását követelők zöme a kormányfő nevéhez fűződő, a korszerűsített baloldalt jelölő "új Labour" koncepció egészét veti el.
A vezető brit lap szerint, amely "polgárháborúnak" minősíti elsőoldalas főcímében a Munkáspárton belül kitört zűrzavart, Blair szerdán, az új alsóházi pártfrakció ülésén "leszámolásra" készül az ellene fordulókkal, és világossá fogja tenni, hogy sem lemondatni nem hagyja magát, sem a Labour programját nem hajlandó felvizezni.
A hétfői The Daily Telegraph által közölt közvélemény-kutatás szerint viszont a megkérdezettek 46 százaléka azt pártolná, ha Blair jövő ilyenkor már nem lenne miniszterelnök, további 26 százalék pedig két-három éven belül szeretné távozását.
Az egyik legnagyobb brit fogadóiroda, a Ladbrokes azonban hétfőn azt sem tartotta teljesen kizártnak, hogy Tony Blair már a hét vége előtt lemond: a hálózat ezt a lehetőséget nem teljesen reménytelen, 10:1-es nyereményeséllyel kínálta megjátszásra. Azt, hogy Blair az év végig mond le, még nagyobb valószínűséggel, vagyis még kisebb nyereményeséllyel kínálja a cég, amely erre a lehetőségre 4:1-es oddsot írt ki.
MTI - fideszfrakcio.hu