Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tönkre ment a nagy múltú ruhagyár: megtagadta a segítséget a kormány

Hatszáz dolgozó munkahelye szűnik meg Zemplénben, mert bezár a nagy múltú sátoraljaújhelyi ruhaipari cég, a Herukon Rt.


Dátum: 2005-05-09 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:00.878193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pétervári Csaba a cég elnök vezérigazgatója elmondta, 2005 elejére több megrendelő fizetési elmaradása miatt nyolcvanmillió forintos kintlévősége keletkezett a Herukon Rt.-nek, amivel együtt az adósságállomány is hetvenmillió forintra duzzadt. A kormánytól az átmeneti nehézségek leküzdésére a közelmúltban hetvenmillió forintos munkahelymegtartó támogatást pályáztak meg. Az elmúlt két hónapban nem kaptak érdemleges választ a munkaügyi tárcától, csupán a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központtól kaptak 11 millió forintos támogatást.

<>Már késő

Pétervári Csaba elmondta, a támogatás most már késő volna, hiszen a jelenlegi helyzetet nem tudják tovább fenntartani, emiatt az üzemet be

kell zárni, bár a megrendelésállományuk elegendő lett volna ahhoz, hogy a cég tovább üzemeljen. A Herukon Rt. vezérigazgatója kijelentette, ezt a szezont azért még befejezik, a megrendeléseket folyamatosan teljesítik, miközben szeptemberig fokozatosan engedik el a dolgozókat. A Herukon Rt. jelen pillanatban mintegy nyolcmillió forint bérrel tartozik a dolgozóknak, de Pétervári Csaba ígérete szerint ezt mindenképpen kifizetik a munkavállalóknak. A Herukon Rt. vezetése most azon gondolkozik, a gyártást áttelepíti Ukrajnába vagy Szlovákiába, ahol megítélésük szerint kedvezőbb feltételekkel lehet működtetni egy ruhaipari céget.

Foglalkoztatási katasztrófa

Pétervári Csaba végezetül hozzátette, a cég magyarországi megszűnése Zemplénben valószínűleg foglalkoztatási katasztrófát jelent majd, hiszen ebben a régióban az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség, így a Herukontól kikerülő dolgozóknak igen minimális

lesz az esélyük az újbóli elhelyezkedésre.

Forrás: www.boon.hu, 2005. május 9.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek