Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eddig Mádl Ferencre szavaztak a legtöbben

A legtöbben eddig Mádl Ferenc jelenlegi államfőt támogatják a Fidesz által indított országos szimpátiaszavazáson - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-05-09 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:05.693581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz által indított szimpátiaszavazás aktivistái nagyjából két héttel ezelőtt már eljutottak az ország minden részébe, így az eddigi részadatokat és a tapasztalatokat érdemes megvizsgálni. Rogán Antal elmondta, eddig összesen 352 ezer szavazat érkezett, ebből nagyjából 30 ezret tesz ki az interneten leadott voksok száma. Az összesítések alapján eddig 140 ezer szavazatot kapott Mádl Ferenc, 132 ezret Sólyom László, 55 ezret Szili Katalin, 49 ezret Glatz Ferenc, és 3 ezret Gombár Csaba. Megjegyzendő, hogy a szavazáson mindenki két jelöltre voksolhat, az összesített szavazatszám ezért haladja meg a 352 ezret. A képviselő érdekességként említette, hogy ugyan mindenkinek két személyre lenne lehetősége szavazni, de az emberek túlnyomó többsége mégis egy jelöltre voksol, mindössze 27 ezren szavaztak két jelöltre. A politikus hangsúlyozta, hogy nemcsak a jobboldali érzelmű polgárok, hanem sok baloldali, köztük nagy számban az MSZP hívei is szavaztak.

Az emberek szóban is véleményt nyilvánítanak

A szimpátiaszavazáson az emberek nemcsak voksoltak, hanem sokan szóban is elmondták a véleményüket nemcsak a köztársasági elnök személyére vonatkozóan, hanem a politika, és a közélet egyéb szegmeneseiről is. "Az elmúlt két hétben azt tapasztaltuk, hogy a választók - többek között a baloldali szavazók, az MSZP szavazói is - egyre nagyobb aggodalommal, és bizonyos értelemben értetlenséggel, félelemmel szemlélik azt, amit a kormány 100 lépés programként meghirdetett" - tette hozzá. Rogán Antal aláhúzta, hogy az emberek körében mind a borravaló megadóztatását, a GYES megkurtítását, vagy éppen az egészségügyben tervezett lépéseket nemcsak értetlenség, hanem félelem is kíséri.

"A kormánynak el kell gondolkodnia..."

A politikus kitért az idősek helyzetére, ugyanis rengeteg nyugdíjas tette fel azt a kérdést, hogy kizárja-e őket a kormány az egészségügyi ellátások egy részéből azzal, hogy az ellátások biztosítási alapon járnak, ám sokan nem rendelkeznek aktív biztosítási jogviszonnyal? "Nem tudunk ezekre a kérdésekre válaszolni, de azt gondolom, hogy mind a soproni választásnak a tegnapi eredménye, mind pedig ezek a napi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormánynak el kell gondolkodnia. Nemcsak az emberek túlnyomó többsége, de még az MSZP szavazói is azt gondolják, hogy a kormány 100 lépés programja nem az emberek valós problémáira ad választ (...) nem a biztonságérzetet, hanem a félelmet növeli az országban.

A voksolás menetéről szólva Rogán Antal kifejtette, hogy hetente kétszer összesítik a szavazatokat, és ezeknek az összesítéseknek az eredményét küldik a Fidesz székházba. A szavazás a Pünkösd utáni hét péntekéig tart, és a végeredményt nyilvános urnabontás keretében ismertetik. Az újságírók előtt bemutatták a szavazatszámlálás menetét, a hétvégén gyűjtött, V. kerületi voksok összesítése alapján. Az eredményt Király Nóra, a Fidelitas szóvivője ismertette: 362 szavazat érkezett, ebből 258 db Mádl Ferencre, 216 db Sólyom Lászlóra, 46 db Szili Katalinra, 38 db Glatz Ferencre, Gombár Csabára pedig 5 szavazat jutott.

Forrás (kép és szöveg): Fidesz Webszerkesztőség, 2005. május 9.

Kapcsolódó elemek