Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányzati cégeket macerálhatna Gyurcsány az emberek helyett

Igaz, hogy a TB-járulékot be kell fizetni - mondta Gyurcsány Ferenc újabb programbeszédére reagálva Varga Mihály. Majd felnyitotta a miniszterelnök szemét: az Ön kormánya minisztériumai alá tartozó állami intézmények tartoznak a legnagyobb járulékbefizetéssel a kassza felé. Kérdezze meg a gazdasági minisztert, a MÁV-nak mekkora a tartozása! Meg fog lepődni attól a számtól, amit hall. Az embereket, a nyugdíjasokat az érdekli, hogy kell-e többet fizetni majd az egészségügyi ellátásért, korlátozni kívánja-e Ön a szabad orvosválasztást - szögezte le.


Dátum: 2005-05-09 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:11.677648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Reagálásában Varga Mihály idézte Gyurcsány Ferencnek azt a hétvégi nyilatkozatát, miszerint 1997 óta csak semmittevő kormányok vannak hatalmon. A Fidesz frakcióvezető-helyettese rámutatott: lehet, hogy a Horn-kormányt semmittevőnek nevezi, az Orbán-kormányt szintén (holott annak idején több embernek volt munkája, többek között működött a Széchenyi Terv is), de Gyurcsány még azt a kormányt is bírálta, amelynek minisztere volt, azelőtt pedig miniszterelnöki tanácsadója.

Mennyire hihetünk a gyurcsányi bejelentéseknek?

Idézte Varga Mihály, hogy 2002-ben mindenki számára elérhető 'egészséget' ígértek a szocialisták. Ígérték, hogy haladéktalanul hozzálátnak a kórházak, a többi egészségügyi intézmény rendbetételéhez. Minden magyar állampolgárnak alapvetően közpénzből kell hozzájutnia az alapvető egészségügyi ellátáshoz, ígérték - ám akkor még nem tették hozzá, hogy persze csak abban az esetben, ha fizet érte, ha pénze van. Négyévente minden ápolónak egy évi hűségjutalmat ígértek. Ígérték, hogy ingyenessé teszik a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a csontritkulás elleni gyógyszereket. Ennek a kormánynak Ön is tagja volt, és mi valósult meg ebből - kérdezte Gyurcsány Ferencet Varga Mihály.

Majd utalva a miniszterelnöki e-mail-olvasásra, megkérdezte: nem kapott-e esetleg e-mailt miniszterelnök úr olyan ápolónőtől, akinek tavaly 4,5 százalékkal csökkent a bére - reálértéken számolva, legyen akár Erzsébet vagy akár Katalin?

Vagy talán az a nyugdíjas - legyen akár János, Józsi bácsi vagy Mari néni -, aki azt kérdezi Öntől, miért nem lett ingyenes a szív- és érrendszeri betegségek elleni gyógyszere, sőt, miért lett 17 százalékkal drágább már az alatt az idő alatt, amióta Ön van kormányon?

Ehhez képest most sem a teljesítést látjuk, hanem egy PR-offenzívát: Hiller István pártelnök a először kér, majd a hétvégén Gyurcsány Ferenc ígér, ezt követően pedig Kuncze Gábor rátromfol egy sajtótájékoztatón.

Varga Mihály elmondta: ma kiosztottak egy 22 pontos javaslatot, ami előrelépés a múlt héthez képest - ám csak addig, amíg nem kezdi el olvasni az ember, akkor ugyanis a következőket látni: megindítjuk, megkezdjük, felújítjuk, biztosítjuk, javítjuk, indítjuk, erősítjük...

Három év után rácsodálkoznak a problémákra?! És ráadásul arról beszél, hogy mindenki mögött legyen járulékellátás - már 1992-ben, amikor a tb-t elválasztották nyugdíj- és egészségbiztosítási alapra, már akkor létrejött ez a rendszer.

Ön arról beszél, hogy a mentőszolgálatot meg kell erősíteni. Hát pontosan Önök voltak azok, akik 2004. decemberében leszavazták a Fidesz ez irányú módosításait. A kötelező betegszállítást is éppen Önök szüntették meg tavaly.

Miniszterelnök Úr! Az Ön kormánya volt az, amely törvénytelenül visszatartotta az áfát, és ez 7 milliárd forintos büntetőkamatba kerül az adófizetőknek.

Az pedig, hogy a TB-járulékozt be kell fizetni, az igaz. Azonban az Ön kormánya minisztériumai alá tartozó állami intézmények tartoznak a legnagyobb járulékbefizetéssel a kassza felé - és ezeket nem fizetik be! Kérdezze meg a gazdasági minisztert, a MÁV-nak mekkora a tartozása! Meg fog lepődni attól a számtól, amit hall. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az embereket, a nyugdíjasokat az érdekli, hogy kell-e többet fizetni majd az egészségügyi ellátásért, korlátozni kívánja-e Ön a szabad orvosválasztást.

Ezekre a kérdésekre a Fidesz múlt héten is választ adó csomagot nyújtott be, amelyet Önök leszavaztak. Arra kérem, ne száz lépéssel távozzon az ülésteremből, hanem várja meg, míg Áder János napirend előtti felszólalásában a valós problémákat vázolja, s utána meg tudják szavazni a Fidesz indítványait!

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek