Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem sikerült elnököt választani a Magyar Rádió élére

Nem sikerült elnököt választania a Magyar Rádió Rt. élére a közszolgálati médium kuratóriumának hétfőn, miután az elnökség által jelölt Such György nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget - jelentette be a testület elnöke a döntést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2005-05-09 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:13.516165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gellért Kis Gábor elmondta, hogy Such Györgynek, a Magyar Televízió volt alelnökének kinevezését 14-13 arányban támogatta ugyan a kuratórium, ám ez nem volt elegendő. "Dacára annak, hogy meglehetősen hosszú előkészület után a kuratórium elnöksége meg tudott állapodni egy jelölt jelölésében, rácáfolva mindazokra, akik a megegyezésre való képtelenséget szinte normaként kezelik, a civil kurátorok ezt nem méltányolták" - közölte. Hozzátette: "erre nyilván jó okuk volt, döntésüket nem lehet, nem is érdemes megkérdőjelezni, a sikertelen választásból nyilvánvalóan az elnökségnek is okulnia kell". Gellért Kis Gábor elmondta, hogy a szavazás után a kuratórium elnöksége ülést tartott és úgy döntött: rövid időn belül új pályázatot ír ki a tisztségre. A felhívást május 17-én tervezik megjelentetni.

Arra a kérdésre, nyilvánosságra hozzák-e, mely kuratóriumi tagok hogyan szavaztak, közölte: tekintettel arra, hogy személyes szavazás esetében titkos választást rendel el a törvény, erről semmiféle információjuk nincs. Egyetlen szavazási fordulót tartottak, azt megelőzően 110 percen át hallgatták meg a jelöltet - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek