Tüskevár Egyesület: függesszék fel az idei érettségit
A Tüskevár Egyesület szerint fel kellene függeszteni az idei érettségit, amíg ki nem derül, hogy a magyar mellett az összes többi tétel nem került-e ki a diákokhoz - közölte Márkus Zsuzsa, az egyesület vezetője hétfőn este.
Dátum: 2005-05-10 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:16.905807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem látunk más megoldást: amíg meg nem bizonyosodik a minisztérium arról, hogy az összes többi tétel nem került ki a diákok körébe, függessze fel az érettségit" - mondta Márkus Zsuzsa. Kifejtette: ebben a helyzetben nem lehet tudni, hogy mely tantárgy mely tételei milyen körben ismertek. Hozzátette: nagyon szomorúnak és méltatlannak tartják hogy még egy ilyen botránnyal tetézik az érettségi körül a pontszámítás miatt eleve kialakult esélyegyenlőtlenséget. Az egyesület korábban már Alkotmánybírósághoz fordult a kétszintű érettségi pontszámítási módszere miatt.
Sipos János közoktatási helyettes államtitkár hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy az oktatási tárca bejelentést tett a nyomozó irodánál, mert olyan információk jutottak a minisztérium tudomására, hogy a hétfői magyar tételek már előző este kikerültek egy internetes oldalra. A szaktárca később közölte: az eddig rendelkezésre álló információk alapján kizárt, hogy a magyar érettségit meg kellene ismételni. A rendőrség szolgálati titoksértése miatt nyomozást rendelt el az ügyben - mondta Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtószóvivője a távirati irodának.
Sipos János helyettes államtitkár nem tudta megerősíteni az MTI azon értesülését, miszerint valamennyi középszintű tétel elérhető lenne az interneten, és hogy "kereskednének velük" a diákok. Az MTI úgy tudja: 30-50 ezer forintért kínálják a középszintű matematika tételeket is. A tételek a postai szállításnál kerülhettek ki, vagy középiskolákból juthattak ki.
MTI - fideszfrakcio.hu