Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gémesi György lemondott az MDF elnökhelyettesi posztjáról

Gémesi György kedden lemondott az MDF elnökhelyettesi posztjáról. A kisebbik ellenzéki párt vezető politikusa az elmúlt időszakban megszaporodott, más irányú elfoglaltságaival indokolta döntését.


Dátum: 2005-05-10 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:21.283088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint lépéséről kedden tájékoztatta Dávid Ibolyát, az MDF elnökét. "A mai napon, megköszönve a bizalmat és az együttműködést, tájékoztattam Dr. Dávid Ibolyát a Magyar Demokrata Fórum elnökét, hogy az általa javasolt és támogatott feladatomról, az MDF elnök-helyettesi posztjáról lemondok" - közölte Gémesi György. Mint hozzátette, nagyobb energiát és még több figyelmet kíván fordítani városára, Gödöllőre és országgyűlési választókörzetére. "Természetesen a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagjaként továbbra is mindent megteszek azért, hogy az MDF a 2006-os parlamenti választásokon sikeresen szerepeljen" - zárul Gémesi György közleménye.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek