Harmadik napja folyik a harc
Immár harmadik napja folytatódtak a harcok Irakban az amerikai katonák és a fegyveres lázadók között kedden a szíriai határ közelében. Az amerikai hadsereg közölte, hogy már több mint száz lázadót ölt meg a hét végén indított, Matador hadműveletnek nevezett offenzíva során. A támadás, amelyet az Eufrátesz folyótól északra lévő el-Anbár tartomány al-Dzsazíra nevű sivatagos területén indítottak a légierő támogatásával, elsősorban a külföldről beszivárgó lázadók központja és egy csempészút feletti ellenőrzés megszerzését célozza. Az amerikai katonai közlemény szerint a megöltek között vannak külföldi harcosok is.
Dátum: 2005-05-10 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:23.691142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hadműveletben, amely hat hónap óta a legnagyobb amerikai katonai offenzíva Irakban, több mint ezer katona vesz részt. A harcokban értesülések szerint három amerikai tengerészgyalogos életét vesztette, több amerikai katona pedig megsebesült. A Matador offenzíva olyan időben kezdődött, amikor az új iraki kormány hatalomra jutásával párhuzamosan mind gyakoribbá váltak a lázadók által elkövetett merényletek. A támadások célpontjait többnyire az iraki biztonsági erők jelentik, de a fegyveresek a polgári személyeket sem kímélik. Folytatódnak az emberrablások is. Keddi értesülések szerint az ellenállók előző nap egy japán férfit ejtettek túszul az ország nyugati részén. A fogoly elrablásáról a terroristák az interneten keresztül számoltak be.
MTI - fideszfrakcio.hu