Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elégtelenre vizsgázott az új érettségi rendszer

A Fidesz három alkalommal is kérte az Országgyűlést és a kormányt, hogy foglalkozzon az érettségi ügyével, különös tekintettel arra, hogy a szülők részéről már megfogalmazódott egy alkotmánybírósági beadvány is. Ezek után a kormány úgy tesz, mintha nem létezne a probléma, a minisztérium úgy tesz, mintha apróságokról lenne szó és csak az ellenzék, a szülők kukacoskodnak ebben a kérdésben - fogalmazott Sió László keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-05-10 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:24.591503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az elmúlt napokban sokszor lehetett hallani az érettségivel kapcsolatos problémákról, de "senki nem gondolta, hogy a legvégén a finisben, amikor elkezdődik az érettségi még történhet valami" - kezdte a politikus. Hozzátette: "egyre több tantárgyról derül ki, hogy a tételek nem titkosak, hanem nyilvánosak, napok óta, egyes pletykák szerint hetek óta, adják veszik őket a diákok, hol pénzért hol barátságból."

"Egy évvel a próbaérettségik után kiderült, hogy ezek eredményét eltitkolták és nem véletlenül tették ezt, hiszen a vizsgaeredmények (...) tragikusak voltak" - fogalmazott Sió László. Megjegyezte: egyes tantárgyak esetében a 20-30 százalékot is elért azok aránya, akik elégtelenre vizsgáztak. Az is beigazolódott, hogy olyan súlyos problémák vannak a felvételi pontszámok kiszámításakor, hogy az már alkotmányossági aggályokatvet fel. Aáry-Tamás Lajos , az oktatási jogok biztosa és Takács Albert az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese "egyaránt az az álláspontot fogalmazta meg, hogy ebben a rendszerben súlyos megkülönböztetés áll fenn és hátrányos megkülönböztetés éri az idei évben érettségiző diákokat."

- Néhány hete a kormány a legfőbb hibát is elismerte, nevesen azt, hogy valóban igazságtalan a pontszámítási rendszer, innentől kezdve azt szokták mondani, hogy most már késő van, most már nem lehet változtatni, kivárták azt az időt, amikor már nem lehet valóban változtatni a dolgon - mondta szó szerint a szakpolitikus. Hozzátette: "olyan megoldást találtak, ami szintén jogszabályokba ütköző, azt találták ki, hogy majd ha igazságtalanságok alakulnak ki a felvételi során a régi és az idén érettségizők között, akkor majd a miniszter mint egy jó király átcsoportosítja a felvételi keretszámokat (...) csak arról feledkeztek meg, hogy ebben az esetben azok fognak kiesni a rendszerből, akik egyébként egy normálisan működő felvételi rendszerben bejutnának egy egyetemre vagy főiskolára."

- Súlyos az oktatási minisztérium felelőssége hiszen a cél az lenne, hogy az államilag finanszírozott helyekre a legtehetségesebb, a legrátermettebb tanulók kerülhessenek be. Az érettségi rendszernek ezt kellene biztosítania, és ha a minisztérium akadályba ütközik e tekintetben, úgy nem alkalmas ellátni a feladatát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek