Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Boszniában készítették elő a madridi merényletet

Boszniában készítették elő a madridi elővárosi vonatok ellen 2004. március 11-én elkövetett, 191 halálos áldozatot követelő pokolgépes merényleteket - jelentette be Dragomir Adnan, a boszniai Szerb Köztársaság rendőrfőkapitánya kedden Banja Lukában. A titkosszolgálatok nyomozása arra az eredményre vezetett, hogy a terroristák közvetlenül Boszniából utaztak Spanyolországba - idézte a rendőrfőkapitányt a FoNet hírügynökség.


Dátum: 2005-05-10 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:27.684247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A halálos áldozatokon túl csaknem 2000 embert megsebesítő pokolgépek gyújtószerkezeteit ugyancsak Boszniában állították elő. A boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának levéltárában 200 olyan radikális iszlám eszméket követő boszniai nevét tartják nyilván, akiket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat boszniai központjaiban képeztek ki merényletek elkövetésére - tette hozzá a rendőrfőkapitány. Az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban számos arab önkéntes csatlakozott a boszniai muzulmánok hadseregéhez. A harcok elcsitultával az arab fegyvereseket felszólították az ország elhagyására, néhányan azonban maradtak, miután boszniai állampolgárságot szereztek annak köszönhetően, hogy feleségül vettek egy helybeli nőt. A spanyol igazságszolgáltatás 86 személyt azonosított, akiknek valamilyen módon közük volt a négy madridi elővárosi vonat elleni merénylethez, Spanyolország történetének legvéresebb terrorakciójához, közülük mostanáig 24 személyt helyeztek előzetes letartóztatásba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek