Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikerül megfékezni a gyógyszeráremelést?

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja reméli, hogy a Gyurcsány-kormánynak végre sikerül megfékezni az indokolatlan gyógyszeráremeléseket, amelyeket egyébként az MSZP-SZDSZ kormány okozott három éves tevékenysége alatt - szögezi le Selmeczi Gabriella közleményében.


Dátum: 2005-05-10 20:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:29.795595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánynak nem lenne szükséges az újabb és újabb gyógyszeráremelések miatt magyarázkodnia, ha nem rúgta volna fel a polgári kormány alatt megkötött gyógyszerár-megállapodást. Ez az egyezmény ugyanis garantálta, hogy az éves infláció kétharmadával, mindössze csak 3 százalékkal emelkedhetnek a készítmények árai. A szocialista-liberális kormány ekkor azt ígérte, hogy ennél jobb megállapodást tud majd kötni, azonban erre az óta sem került sor. Sajnos az árak a kormányváltás óta radikálisan emelkedtek, csak ez év februárjában nőttek az inflációt meghaladóan 8-9 százalékkal a TB által támogatott készítmények árai.

A kormány nem tartotta be azt az ígéretét sem, miszerint térítésmentessé teszi a szív és érrendszeri betegségben szenvedő emberek gyógyszereit. Ellenben, közel egy év alatt néhány vérnyomáscsökkentő készítmény és antidepresszáns ára is az infláció többszörösével emelkedett. Rácz Jenő egészségügyi miniszter is elismerte a Parlamentben, hogy nem a gyártók, hanem a szocialista kormány drágít.

Budapest, 2005. május 10.

Selmeczi Gabriella

Országgyűlési Képviselő

Kapcsolódó elemek