Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németek is szenvedtek a II. világháborúban

Európa két vezető politikusa is követi az amerikai elnök példáját, aki Rigában ítélte el - hatvan év óta először - Európa felosztását, sőt, az Egyesült Államok abban játszott szerepét is. Most Horst Köhler német államelnök mondott olyat a berlini parlamentben, amire ugyancsak hatvan évet kell várni: a német polgárok milliói szintén a II. világháború szenvedő alanyai voltak.


Dátum: 2005-05-11 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37959
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:30.979244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több millió németet külföldi börtönökben öltek meg, több százezer nőt és lányt deportáltak szovjet munkatáborokba. A németek mint menekültek és kitelepítettek is szenvedtek, utalt a német elnök arra a 15 millió németre, akiket erőszakkal űztek el Németországtól keletre fekvő szülőföldjeikről, és akik közül több millióan pusztultak el. Köhler kijelentette: gondol a nőkre is, akiket megerőszakoltak, és azokra is, akik a Németország elleni bombatámadások áldozataivá váltak. Német politikusok eddig soha nem beszéltek nemzetük áldozatairól, de arról sem, hogy Németországban mi történt azután, hogy a szövetségesek és az oroszok legyőzték a nemzetiszocialista haderőt.

Josep Borrell, az Európai Parlament katalán nemzetiségű szocialista elnöke Strasbourgban kijelentette: "a háború vége csak Európa egyik felének hozta el a békét. A másik, keleti fele számára a totalitárius rendszer, vagyis egy nagyon hosszú szenvedés következett".

Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kizárt bármiféle bocsánatkérést a balti államok szovjet megszállásáért. Újólag emlékeztetett arra, hogy a szovjet törvényhozás 1989-ben semmissé nyilvánította a baltiak szovjet annektálásához vezető 1939-es Ribbentrop-Molotov-paktumot, és lezárta a kérdést.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek