Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Görög anarchisták csaptak össze a rendőrséggel Athénban

Több tucat görög anarchista csapott össze a rendőrséggel és elbarikádozott mintegy húsz személyt az athéni műszaki egyetemen egy könyvbemutató alkalmából rendezett ünnepségen - közölte szerdán a rendőrség.


Dátum: 2005-05-11 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:32.772852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy 150 anarchista kedden a késő esti órákban támadt rá az ünnepségen részvevőkre, köztük az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) két politikusára. A politikusok a többi vendéggel együtt az egyik egyetemi épületbe menekültek.

A támadók ezt követően összecsaptak a kivezényelt rendőrökkel, majd néhány órával később elhagyták a helyszínt.

Rendőrségi források szerint az összecsapásban egy terrorista golyó általi sebesülést szenvedett. Kórházba szállítottak egy rendőrt is, akit az anarchisták egy kővel sebesítettek meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek