Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ünnepi zsinaton iktatják be az unitárius egyház új tisztségviselőit

Ünnepi zsinati ülés keretében iktatják be a Magyarországi Unitárius Egyház újonnan megválasztott tisztségviselőit május 22-én Budapesten - közölte az egyház szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2005-05-11 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:36.021394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rázmány Csaba püspök és Balázsi László egyházi főjegyző megbízatásának meghosszabbításáról, valamint Elekes Botond főgondnok és Pálffy László helyettes főgondnok megválasztásáról április 2-án döntött az ötvenkét tagú zsinat.

A négy vezető tisztségre csak azok voltak megválaszthatók, akik bemutatták az átvilágításukról szóló dokumentumot.

A most véget ért ciklusban a vezetők négy éven át látták el feladataikat, az elkövetkező ciklus azonban már hat évre szól.

Rázmány Csaba püspök újraválasztása után az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: tovább küzdenek azért, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház bekerüljön a történelmi egyházak közé.

A Magyarországi Unitárius Egyház tizenkét egyházközségben végez lelkészi szolgálatot, hét temploma és öt imaháza van.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek