Három év - két dumakormány
Ingyenes lett-e az étkezés a bölcsődékben és az óvodákban? Ingyenes lett-e a tankönyv az általános iskolákban? Megkapták-e az ápolók az egy évi bérüknek megfelelő hűségjutalmat? Harmincnyolc órára csökkent-e a munkahét? Kiemelt bérezést kapnak-e a rendőrök? Áder János parlamenti felszólalásában a Medgyessy-Gyurcsány-kormány hároméves teljesítményét értékelte.
Dátum: 2005-05-11 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:36.383950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három éve irányítja az országot a Medgyessy¬Gyurcsány-kormány, úgyhogy itt az ideje a számvetésnek. A mai vitanapon elsősorban a gazdaságról, a mezőgazdaságról és a kormányt körüllengő korrupcióról kell beszélnünk. A kormánypárti képviselőktől már hallottuk a győzelmi jelentéseket, de sajnáljuk, hogy Gyurcsány Ferenc távol maradt a mai vitanaptól. Az elmúlt három esztendőnek két dumakormánya is volt, amelyek egyfolytában ígérgettek.
Az ígérgetés 2002 tavaszán kezdődött. A szívbetegeknek ingyen győógyszer6 ígértek, a többieknek pedig a gyógyszerárak féken tartását. Ezzel szemben ötször emelték a gyógyszerek árát és van olyan termék, amely 200-300 százalékkal lett drágább.
A diákoknak ingyenes utazást ígértek, ezzel szemben a diákbérlet ára 2002-ben 1315 forint volt, míg ma 2250 forintba kerül, ami 75 százalékos emelést jelent.
A Tisza mellett élőknek azt ígérték, hogy a folyó teljes szakaszán felépítik a töltéseket. Ezzel szemben 2003-ban nyolc kilométernyi töltés készült el, 2004-ben pedig 3,5 kilométer. Emlékeztetőül: a polgári kormány időszakában 203 kilométernyi gát épült meg. A Tisza mellett élő embereknek azt ígérték, hogy 2004 végére biztonságban lesznek. És mit mond most nekik Magyarország miniszterelnöke? Azt, hogy az ott élők az időjárás és a sors kezében vannak.
De ingyenes lett-e az étkezés a bölcsődékben és az óvodákban? Ingyenes lett-e a tankönyv az általános iskolákban? Megkapták-e az ápolók az egy évi bérüknek megfelelő hűségjutalmat? Harmincnyolc órára csökkent-e a munkahét? Kiemelt bérezést kapnak-e a rendőrök? Megépült-e a 800 kilométer új autópálya? Telepítenek-e 300 ezer hektár új erdőt?
De nemcsak az a baj, hogy Önök nem teljesítik a választási ígéreteiket, hanem az is, hogy szemérmetlenül az emberek szemébe hazudnak. Önök fizetett hirdetést adtak fel, amelyben garantálták, hogy nem lesz gázáremelés. Ehhez képest a gáz ára jelentősen emelkedetett, majd a pénzügyminisztériumi államtitkár azt mondta, mindannyian tudjuk, hogy a piacgazdasági körülmények között tartósan nem lehet áreltérítésben gondolkodni.
Önök a választási kampányban az otthonteremtési támogatások bővítését ígérték. Ehhez képest csökkentették a felvehető hitel nagyságát, megemelték a kamatokat, rövidítették a hitel futamidejét és megkurtították az adókedvezményeket. Arra azért odafigyeltek a kormány tagjai - Kökény Mihály, Csabai Lászlóné, Kovács László, Magyar Bálint és Gál J. Zoltán -, hogy a kedvezmények szűkítése előtt felvegyék az általuk sokat kritizált otthonteremtési hiteleket.
Az ígérgetés az önkormányzati választások kampányában is folytatódott. Akkor utakat, hidakat, új színházakat, teljes csatornázást ígértek.
A választási kampányok elmúltával aztán eljöttek a dolgos hétköznapok, és a kormány újabb ígéreteket fogalmazott meg. Európa Terv, Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv, Sport XXI. - csak néhány a több tucat tervből, amelyből semmi sem lett. A legújabb pedig a Száz tyúklépés programja. Tudják-e a kormánypárti politikusok, hogy több mint száz olyan ígéretük van, amelyeknek a fedezetét a 2005-ös költségvetés nem tartalmazza, azaz a ciklus végéig sem fognak megvalósulni. Nem véletlenül üzentek Önöknek a soproniak. Nem kellene azt az üzenet végre megértenie a magyarországi Stan és Pan-nak?
Az pedig már a szemérmetlenség csimborasszója, hogy amikor a Fidesz megfogalmazta Nemzeti Petícióját, akkor Önök demagógiával és populizmussal vádoltak bennünket. Mindeközben pontosan tudták, hogy a petíció aláírói minden egyes pontban kevesebbet kértek Önöktől, mint amit Önök 2002 tavaszán a választási kampányukban megígértek.
Az uniós csatlakozás nagy lehetőséget jelentett Magyarország számára. Mindenki jól fog járni - mondta Kovács László, akkori külügyminiszter. Egyébként pedig jók a csajok, és nyithatunk cukrászdát Bécsben. Három milliárd forintot költöttek el az uniós választási kampányra. Milyen jól jönne ez a pénz most az egészségügynek vagy a magyar mezőgazdaságnak.
A nagyobb baj az, hogy kormányra kerülve a koppenhágai tárgyalásokon feladták Magyarország érdekeit, és a polgári kormány által kiharcolt feltételeknél jóval rosszabb szerződést kötöttek. Ezért van az, hogy Magyarország több mint 130 milliárd forintot fizetett be az uniós kasszába, de a pályázókhoz ennél 40 milliárddal kevesebb jutott vissza. De a tíz csatlakozó ország közül a legutolsók vagyunk az egy főre jutó támogatási összeg megszerzésében is. Mondhatnánk, lemaradtunk, mint a borravaló. Mint az a borravaló, amit most készülnek megadóztatni.
Apropó, adók. Az elmúlt három évben folyamatosan azzal kampányoltak, hogy csökkentik az adókat, miközben az országgyűlésben 33 alkalommal szavaztak meg adóemelést, hat új adót vezettek be, és elviselhetetlen mértékben emelték az egyes illetékeket.
Jobb-e ma a magyar gazdaság állapota, mit három évvel ezelőtt? Ha csak munkanélküliség adatait és az államadósság mértékét nézzük, azt mondhatjuk, hogy nem. Önök az elmúlt három évben mást sem tette, mint kísérleteztek a magyar gazdasággal és a magyar emberekkel. Mindezt jól mutatja a magyar gazdaság nemzetközi megítélésének romlása is.
Ha figyelembe vesszük azt, hogy a kormánynak többlet bevételei keletkeztek az adóemelésekből, az állami vagyon eladásából, a megszorító csomagokból, akkor többszörösen is indokolt feltenni azt a kérdést, hogy hol a pénz. Mire költötték? Az Orbán-kormány Önökkel ellentétben el tudott számolni azzal, hogy mire költötte az adófizetők forintjait: szociális bérlakások építése, termálfürdők építése, hidak építése, Nemzeti Színház, Sportaréna, Sándor-palota - csak néhány a megvalósult beruházások közül. Mutassanak csak egy olyan beruházást, amit Önök kezdtek el megvalósítani és már el is készült.
Miközben a gazdaság fejlesztésében jócskán lemaradtak, egyvalamiben mégis elől jártak: a zavaros, korrupciógyanús ügyek gyártásában. Gyurcsány Ferenc üzlettársai egyre nagyobb falatokat szereztek meg az állami vagyonból, a szocialistákhoz közeli vállalkozók sorra kapták az állami megrendeléseket. De nem maradt ki a zűrös ügyekből az SZDSZ sem: közbeszerzés nélküli pályázatok a párt kampányszakértőinek, kakaóbiztos számítógépek kétszeres áron, és így tovább. Máig nem tudjuk, mit értett Medgyessy Péter az alatt: "az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel."
Végezetül a hadd idézzek a Pester Lloyd legutóbbi számából: Magyarországnak nem száz apró lépésre van szüksége, hanem egy nagyra - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lelépésére.
fideszfrakcio.hu