Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégsem lesz autópálya a Dél-Dunántúlon?

Kékes Ferenc, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, szocialista országgyűlési képviselő korrektnek nevezte azt a kezdeményezést, melyet a dél-dunántúli autópályák megépítése érdekében szorgalmaztam hétfőn, a Parlamentben. Egyben vállalta, hogy a kormánypárti képviselők között megszervezi a szükséges egyeztetéseket is - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Koltai Tamás országgyűlési képviselő.


Dátum: 2005-05-11 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:36.979707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ismeretes, hogy a GKM egy olyan javaslatot készített, amely szerint az előttünk álló húsz esztendőben, az országban egyedül a Dél-Dunántúlon nem épülne autópálya. Ami lenne az csupán autópályává fejleszthető autóút, és az is csak tíz-tizenöt év múlva. Hogy autópályává mikor fejlődne, még becsülni sem lehet.

A ma érvényben lévő törvény (2003. évi CXXVIII. tv.) és kormányhatározatok értelmében ugyanis csak 2007-ig szabályozott éves bontásban a gyorsforgalmú utak megépítési kötelezettsége, a 2007-2015. közötti időszakra csak felsorolás létezik, hogy mit kéne építeni, ütemezés nélkül. Ezért és az Európai Unió következő költségvetési ciklusa alatt Magyarország által lehívni kívánt közútfejlesztési források megalapozottsága érdekében a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium új és hosszú távú (2020-ig szóló) közúthálózat-fejlesztési programot készít részletes ütemezéssel, melynek 2005. végére el kell készülnie. Az új programot megalapozó tudományos vizsgálat első eredményeiről tárgyalt minap az országgyűlés területfejlesztési bizottsága, így elsőként szerezhettünk információt a nyilvánosság kizárásával zajló munka megdöbbentő részleteiről.

Az érvényben lévő szabályozás ellenére a 2007-2015. között megépítendő mintegy 1700 km új gyorsforgalmi út megvalósításának idejét 8 évről 13 évre, 2020-ig nyújtanák meg az ütemezés lelassításával, hogy több pénz maradhasson a meglévő úthálózat karbantartására. Az UVATERV Rt. által jegyzett javaslat szerint Magyarország 2020-as közúthálózati térképe a Dél-Dunántúlon egyetlen kilométer új autópályát sem tartalmaz a meglévő M7-es kivételével.

Évek óta tudjuk, hogy a Dél-Dunántúli Régió leszakadási folyamatának megállítása elsősorban a földrajzi elszigeteltségének megszűntetésével, a megközelíthetőségének és elérhetőségének a javításával történhet meg. Ezért levélben felkeresve arra kértem hat dél-dunántúli képviselőtársamat - Dávid Ibolyát, Mátrai Mártát, Mikes Évát, Kékes Ferencet, Toller Lászlót és Wekler Ferencet -, hogy mint ahogy a mindannyiunk számára fontos ügyekben máskor is, most is fogjunk össze. Kezdeményezzük közösen, hogy az országgyűlés mondja ki: az M6-os és az M9-es út is 2007-ben megkezdődő építésű autópálya legyen, hiszen a korábban még nem látott, új források - az Európai Unió 2007-20013 közötti költségvetése, a PPP hazai költségvetést nem terhelő tőkebevonási lehetősége -, új helyzetet teremthetnek a Dél-Dunántúlon élők számára is. Arra kértem képviselőtársaimat, hogy amennyiben egyetértünk, úgy Kóka János miniszter úrnak írott kezdeményezést írjuk alá valamennyien, zárta sajtótájékoztatóját Koltai Tamás.

Kapcsolódó elemek