A fővárosiak 40 százaléka kitiltaná az autókat a Belvárosból
Nem kis realitásérzékről tettek tanúbizonyságot a budapestiek a Studio Metropolitana felmérésében, amely a budapesti autóhasználattal és parkolással kapcsolatos attitűdöket vizsgálta.
Dátum: 2005-05-11 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:39.468678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiderült, a budapesti családok 70 százalékának van legalább egy autója, amelyet az esetek döntő többségében csak városi közlekedésre használnak. A középkorú, magas végzettségű férfiak között van a legtöbb sofőr, és ugyanők áldoznak szívesen pénzt a parkolásra. Megdöbbentően sokan támogatnák a Belváros autóktól való megszabadítását, és szintén magas azoknak az aránya, akik a Duna és a Nagykörút által határolt területekről is kitiltanák a gépjárműveket.
Forrás: index.hu
fideszfrakcio.hu