Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány harmadik miniszterének negyedik egészségügyi programja könnyűnek találtatott

Mikola István az Egészségügyi Egyeztető Fórum ülését követően nyilatkozott újságíróknak a kormány 21 pontos egészségügyi javaslatcsomagjáról, amelyet a polgári kormány egészségügyi minisztere "rózsaszín ködnek" minősített.


Dátum: 2005-05-11 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:41.435209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikola István a sajtótájékoztatón megmutatta az újságíróknak az Egyeztető Fórum részletes - félezer oldalas - a 2006-os kormányprogramhoz tartozó szakmai anyagát, és fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Gyurcsány-kormány 21 pontos csomagjának meghirdetése után két nappal sem kaptak semmilyen szakanyagot a "kívánságlista" szakmai tartalmáról.

- Megvizsgáltuk egy kormányzati ciklus második kormányának harmadik miniszterének negyedik egészségügyi programját, és ez a program könnyűnek találtatott - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a 21 pontos csomagban nem láthatók összefüggések, hiányzik belőle a helyzetértékelés, nincs stratégia, megvalósíthatósági tanulmány "és természetesen nincs pénz sem a rózsaszín ködök mögött". Hozzátette, hogy a testület tagjai úgy látják, hogy most már az az egyetlen cél, hogy eltereljék a közfigyelmet az egészségügy valódi problémáiról, amelyek sürgős orvoslásra várnak".

26 milliárd forintra nőtt a kórházak adóssága

A gyógyítás körüli közbizalom megingott Magyarországon és ez már közvetlenül veszélyezteti a betegellátást - összegezte az Egyeztető Fórumon elhangzottakat. Nem szeretnénk, ha a 21 pontos programot valami előkészítetlen, kapkodó megvalósítás követné, mert az nemzeti tragédiát okozhat - húzta alá. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy az elképzelések sorából hiányzik a kórházak adósságállományának kezelése, amely - mint mondta - az elmúlt negyedévben hétmilliárd forinttal nőtt és elérte a 26 milliárd forintot, a gyógyszerterhek az év második felétől kezdődő soha nem látott emelkedésének megoldása, és hiányoznak a pályaelhagyás csökkentése érdekében tett javaslatok is. Úgy tapasztalják, hogy lappangva folyik az egészségügy privatizációja és az ápolói hűségjutalomra vagy az ingyen gyógyszerekre tett ígéretekből sem lesz semmi.

200 milliárd forint a TB hiánya

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, azt kérik a kormánytól, hogy az egészségbiztosítások ellenőrzése során először az állami vállalatokat vizsgálják meg, amelyek sok száz millió forinttal, esetenként több milliárd forinttal tartoznak a TB-nek, amelynek hiánya eléri a 200 milliárd forintot. Kiemelte, hogy Magyarországon ma közel hárommillióra tehető azok száma, akik nem tudnak gondoskodni saját ellátásukról, és nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek a tervezett reformok végrehajtása esetén.

Mikola István a polgári kormány tíz évre szóló Nemzeti Népegészségügyi Programjának folytatására szólította fel a kormányt, amely tartalmazta a 21 lépés megelőzésre vonatkozó részeit is. "Minden jó szándékú kezdeményezést támogatunk" - szögezte le hozzátéve, hogy a Fidesz minden olyan a költségvetési törvényt módosító javaslatot támogatni fog, amely az egészségügy ellehetetlenülését megakadályozza.

Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek