460 milliós kárt okozott az mádi özönvíz
Összesen 460 millió forintos kárt okozott az özönvízszerű esőzés Mádon és környékén - áll a belügyi tárca hivatalos jelentésében. A dokumentum szerint 111 épületet kell helyreállítani, négyet pedig lebontani.
Dátum: 2005-05-11 19:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:44.606660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lakásbiztosítással rendelkező tulajdonosoknak a biztosítási rész feletti összeget megtéríti az állam. Akik nem biztosították házukat, 90 százalékos fedezetet kapnak káruk rendezésére. A 35 millió forintos, már elküldött gyorssegély mellett a kormány további 76 és fél millió forintos keretösszeget bocsát az önkormányzat rendelkezésére. Az agrárkárok felmérése még tart.
Forrás: Hír Televízió
fideszfrakcio.hu