Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Macaulay Culkin megvédte Michael Jacksont

Macaulay Culkin volt gyermekszínész tagadta a Michael Jackson ellen folyó kaliforniai per szerdai tárgyalási napján a bíróság előtt, hogy a posztár molesztálta volna őt, és nevetségesnek nevezte a popsztár ellen emelt vádakat.


Dátum: 2005-05-12 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:47.081236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Reszkessetek betörők című filmek ma már 24 éves hőse a harmadik fiatalember, aki a védelem tanújaként tagadta, hogy Jackson szeméremsértően bánt volna vele, amikor még gyermekkorában többször nála vendégeskedett. Elmondta: ügyész soha nem kereste meg őt azzal a kérdéssel, hogy molesztálta-e Jackson, és csak a bűnperről szóló híradásokból ismeri azt a vádat, hogy ő is áldozata volt a nemi visszaéléseknek, amelyek miatt a 46 éves sztárt bíróság elé állították. A vád tanúi korábban úgy nyilatkoztak, hogy Jackson szemérmetlenül érintette meg Culkint az említett vendégeskedések alkalmával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek