Pénzért kell hirdetnie Tóth Károlynak, hogy hazudott
A Szegedi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő megsértette a Békés megyei ÁNTSZ korábbi vezetőjének jó hírnevét, amikor azt állította róla, hogy szakmai hiányosságok miatt mentették fel. Erről maga a volt megyei tiszti főorvos tájékoztatta az MTI-t.
Dátum: 2005-05-12 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:48.032001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában 200 ezer forintos nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kötelezte Tóth Károlyt - tette hozzá Kiss Viktória.
A felperes 2004 januárjában azért indított személyiségi jogi pert, mert a szocialista politikus 2003. december 13-án a megyei napilapban fizetett hirdetésben állította róla, hogy nem politikai okok, hanem szakmai hiányosságok miatt mentették fel. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábbi megyei vezetője keresetében jó hírnevének megsértése miatt kért elégtételt, továbbá 200 ezer forintos vagyoni kártérítést.
A Békés Megyei Bíróság 2004. november 30-ai elsőfokú határozatában kimondta: Tóth Károly alaptalanul vádolta szakmai hiányosságokkal Kiss Viktóriát, ezért a politikust a kártérítés megfizetésére, és a megyei napilapban elégtételt adó fizetett hirdetés megjelentetésére kötelezte. A megyei bíróság döntését hagyta helyben és emelte jogerőre az ítélőtábla tábla kedden.
Kiss Viktória az MTI-nek elmondta: elégedett az ítélettel, de sajnálatosnak tartja, hogy a becsületét a bíróságon kellett megvédenie. Tóth Károly az MTI kérdésére annyit mondott: tiszteletben tartja a bíróság döntését.
Kiss Viktóriát 2003. november 25-én, több mint tizenhárom éves megyei tiszti főorvosi munka után indoklás nélkül, azonnali hatállyal mentették fel tisztségéből. Ezt a döntést a munkaügyi bíróság jogszerűtlennek ítélte. Kiss Viktória 2004. április 22-én újabb felmondást kapott, azonban ezt is jogszerűtlennek ítélte a munkaügyi bíróság. 2005. február 1-jén harmadszor is felmondtak a megyei tiszti főorvosnak, aki ezt a döntést már elfogadta, és jelenleg augusztus 1-jéig tartó felmondási idejét tölti.
MTI - fideszfrakcio.hu