Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországé marad a Tokaji márkanév

Magyarország számára kedvező ítéletet hozott csütörtökön az Európai Bíróság: úgy döntött, hogy jogszerűen tiltották meg olasz szőlősgazdáknak a Tocai név használatát.


Dátum: 2005-05-12 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:51.514477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyet olasz bíróságok vitték az Európai Unió saját jogi fóruma elé, miután itáliai szőlősgazdák nem akarják elfogadni az Európai Közösséggel 1993-ban kötött magyar bormegállapodásnak azt a kitételét, hogy 2007. március 31-től Olaszország nem használhatja a Tocai friulano néevet.

A luxemburgi székhelyű EU-bíróság megítélése szerint a Tokaj elnevezés egy magyarországi földrajzi hely megjelölése, míg a Tocai egy szőlőfajta, amely nem élvezheti az EU-ban szokásos eredetvédelmet. A bíróság ezért elutasította a tilalom érvényessége ellen előterjesztett kifogásokat.

Az ítélet szerint "az európai közösség és a Magyar Köztársaság közötti megállapodásból eredő, a Tocai megnevezés egyes olasz borok vonatkozásában történő használatára vonatkozó tilalom a bíróság által vizsgált szempontok alapján érvényes". A megvizsgált nemzetközi egyezmények homonim megnevezéseket szabályozó rendelkezései ugyanis nem írják elő, hogy a magyar Tokaj földrajzi megjelöléssel szemben az olasz Tocai friulano szőlőfajta-név továbbra is használható legyen egyes olasz borok leírására és bemutatására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek