Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ez is csak ígéret volt: nem épül autópálya Tolnában

Négypárti összefogást kezdeményezett Koltai Tamás országgyűlési képviselő annak érdekében, hogy épüljön új autópálya a Dél-Dunántúlon. Egy minisztériumi háttéranyag szerint ugyanis csak autóutakat terveznek. A négy parlamenti párt vezető képviselőit kérte fel, hogy írják alá a miniszterhez írt levelet, amelyben az is szerepel, hogy legalább arról döntsenek, mikor fejlesztik autópályává az autóutakat.


Dátum: 2005-05-12 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:53.659597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Koltai Tamás a Fidesz országgyűlési képviselője egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tanulmánya szerint az előttünk álló húsz esztendőben az országban egyedül a Dél-Dunántúlon nem épül új autópálya. A 2007 és 2020 közötti programot megalapozó tudományos vizsgálat első eredményeiről tárgyalt nemrégiben az országgyűlés területfejlesztési bizottsága. A programnak az év végéig kell elkészülni.

A Dél-Dunántúlon csak autópályává fejleszthető autóút szerepel a tanulmányban, de az is legfeljebb csak tíz-tizenöt év múlva. A szakmai háttéranyag a 2007-2020 közötti közútfejlesztési programról szól és a mai, nyolcéves ütemtervet tizenhárom évre nyújtja el.

Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője, bár nem ismerte az útépítés részleteit, közölte: - Mindegy, hogy ki milyen prezentációt kap meg, bármilyen formában, az autópálya-építési menetrend az, ami a törvényben szerepel, vagyis az M6-M56-os autópálya építése 2006-ban elkezdődik.

Arra a kérdésre, hogy a Dunaújváros és Szekszárd közti szakasz építését mikorra tervezik, ennek ugyanis csak az előkészítése szerepel a törvényben, a szóvivő azt mondta, hogy a szakértők kiválasztására vonatkozó nemzetközi pályázatás megkezdődött. Az engedélyek birtokában a minisztérium még az idén megkezdi a tendereljárást, éppen azért, hogy 2006-ban megkezdődhessen az építkezés Dunaújváros és az országhatár között, pécsi bekötéssel. Megerősítette, hogy az út magántőke bevonásával épül.

Forrás: www.tolnainepujsag.hu, 2005. május 12.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek