Hűségjutalom: a kormány három éve ezt is megígérte
Ma, az Ápolók Nemzetközi Napján köszönjük azt az áldozatos munkát, amelyet a magyarországi ápolók - az egyre nehezebb körülmények között - végeznek a beteg emberek érdekében -írja közleményében Selmeczi Gabriella.
Dátum: 2005-05-12 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:57.917975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajnálattal látjuk azonban, hogy a miniszterelnöknek az egészségügyi ötletbörzéje keretében éppen a nővérek nem jutottak eszébe. Éppen ezért arra kérjük Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy az ápolók megbecsülése érdekében tegyen megoldási javaslatot a három éve megígért és azóta elfelejtett hűségjutalom kifizetésére.
Budapest, 2005. május 12.
Selmeczi Gabriella
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Egészségügyi Kabinet
fideszfrakcio.hu