Jogerősen pert nyert a református egyház az oktatási tárca ellen
Közigazgatási pert nyert jogerősen a Magyarországi Református Egyház (MRE) az Oktatási Minisztérium ellen - közölte az egyház zsinati irodájának jogtanácsosa csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2005-05-12 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:44:58.494919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyház tavaly szeptemberben azért indított eljárást, mert jogellenesnek tartotta, hogy a minisztérium 2003-ban és 2004-ben megvonta a kiegészítő támogatást a korai fejlesztés, illetve a fejlesztő felkészítés területén - mondta az előző nap született ítélet kapcsán Kocsis Márta.
Mint hozzátette, a Fővárosi Bíróság új eljárás lefolytatására utasította az első fokon eljárt hatóságot, vagyis az ügy visszakerül az Oktatási Minisztériumba.
Kocsis Márta szerint a tárca nem tehet mást, mint hogy kifizeti a két évre vonatkozó több mint ötvenmillió forintos összeget, miután a miniszter másodfokú határozatának jogellenességét a bíróság megállapította.
A jogtanácsos felidézte: az egyház intézményei korábban megkapták a korai fejlesztésért és a fejlesztő felkészítésért a kiegészítő támogatást, ezt azonban később határozatban visszavonták, az összeget 2003-ban és 2004-ben már nem folyósították.
Az viszont csak egy új adatlap lábjegyzetében szerepelt, hogy a fogyatékosokat segítő kiegészítő támogatás csak konduktív célra jár, korai fejlesztésre és fejlesztő felkészítésre nem - tette hozzá.
A bíróság kimondta, hogy jogellenes volt az oktatási miniszter döntése, mert nem volt olyan jogszabály-módosítás, amely a finanszírozás megváltoztatását indokolttá tette volna - mondta a jogtanácsos.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az elmúlt év végén a szabályozást módosították, így a 2005. évi költségvetési törvény értelmében jogilag már nem jár a kiegészítő támogatás.
Az egyház ezt is sérelmesnek tartja, ez is része annak a "csomagnak", amelyet a 2004. évi költségvetés több pontja ellen eljuttatott az Alkotmánybírósághoz - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu