Megrovással és pénzbírság az Abu Graib-i kihallgató tisztnek
Kötelességének elhanyagolása címén írásos megrovásban részesítették és 8 ezer dolláros pénzbírsággal büntették a The New York Times csütörtöki száma szerint azt az amerikai tisztet, aki az iraki foglyok kihallgatását irányította a kínzásokról készült digitális fotók révén elhíresült Abu Graib börtönben és más hasonló iraki intézményekben.
Dátum: 2005-05-12 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:01.858763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Thomas M. Pappas ezredes a kihallgatásokat végző 205. katonai hírszerző dandár parancsnoka volt 2003 utolsó hónapjaiban, akikor a legtöbb visszaélést elkövették a Bagdad melletti börtönben.
A megrovás gyakorlatilag véget vett további katonai karrierjének, de nem indítanak ellene büntetőeljárást.
A szárazföldi erők tavaly augusztusban végzett vizsgálata megállapította, hogy a hírszerzőknek nagy szerepük volt a foglyokkal való botrányos bánásmód kialakulásában, cáfolva ezzel a Pentagonnak azt a korábbi beállítását, hogy az ügy nem több néhány, börtönőri feladatot ellátó katonai rendőr túlkapásánál.
A George R. Fay vezérőrnagy vezette vizsgálat indítványozta Pappas ezredes és alárendeltje, az Abu Graib-i kihallgatási központot irányító Steven L. Jordan alezredes megbüntetését. A központot 2003 szeptemberében létesítették, hogy több információt szedjenek ki a foglyokból az iraki gerillamozgalomról. A hírszerzők átvették az ellenőrzést a börtönépület egyes számú cellatömbje felett, ahol vagy hatszáz foglyot őrizték, akikről azt gyanították, hogy közük lehet az amerikai katonák elleni rajtaütésekhez.
Az újabb, második vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy Pappas erélytelen és rossz vezető volt, és tétlenül elnézte a visszaélések elharapódzását, ahelyett, hogy végett vetett volna a kínzásoknak.
A szárazföldi erők helyettes vezérkari főnöke egy héttel korábban írásbeli megrovásban részesítette és ezredessé lefokozta Janis Kapinski tartalékos dandártábornokot, aki az Abu Graib-i fogolykínzások idején az iraki börtönök amerikai parancsnoka volt.
Az indoklás szerint a dandártábornok nő kötelességmulasztást követett el, valamint eltitkolta elöljárói előtt, hogy a múltban volt egy bolti lopási esete - egy légitámaszpont üzletében kozmetikai cikket akar ellopni, amikor még ezredes volt. Karpinski szerint egyedüli tábornokként bűnbaknak tették meg elöljáróinak
kudarcáért.
A hadsereg tisztázta a felelőség alól Karpinski feletteseit, köztük Ricardo Sanchez tábornokot, az Irakban állomásozó amerikai erők akkori parancsnokát.
MTI - fideszfrakcio.hu