Fásítás az Ormánságban 66 ezer eurós PHARE-támogatással
Baranya megyében az Ormánság 23 településén 30 ezernél több facsemetét ültettek ki a PHARE-pályázaton elnyert 66.000 eurós támogatás felhasználásával; a Feketevíz-menti falvak belterületi fásítását megcélzó program a községek külső arculatának javítását tűzte ki célul.
Dátum: 2002-08-20 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:09.517595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A programot összefogó társulás elnöke, Nórántné dr. Hajós Klára, Sellye polgármestere az MTI-nek elmondta: az 1997-es PHARE Regionális Kísérleti Program összesen több mint 66.000 euróval támogatta a kistérség két fásítás pályázatát.
A résztvevő önkormányzatok a növények öntözését, metszését, gyomtalanítását saját forrásból finanszírozzák, ami egyben megoldást is jelent a helyi munkanélküliek egy részének foglalkoztatására.
A programhoz szorosan kapcsolódik a Dráva Menti Tájvédelmi és Turisztikai Egyesület Az ormánsági turizmus komplex fejlesztése elnevezésű programja. Ennek keretében fából készült turisztikai információs táblarendszer épül ki a kistérség 52 településén, felújításra kerül számos hagyományos építészeti emlék, valamint az Ormánságot bemutató kiadványok készülnek - mondta a sellyei polgármester.
Beszámolt arról is: az Ormánságfejlesztő Társulás 52 tagtelepülése közül 23-an tudták vállalni a fatelepítéssel járó feladatokat.
Az örökzöldek - tujafélék, boróka, tiszafa, ciprusok mellett hársat, juhart és kőrist is telepítettek, ezzel is szeretnék erősíteni a térség szubmediterrán hangulatát. A fák nemcsak a falvak díszei lesznek, hanem várhatóan egy szemléletváltást is hoznak, a térség lakóinak újra fontossá válik életterük harmóniája nemcsak a kerítésen belül, hanem azon kívül is.
A programnak köszönhetően az elmúlt években megsokszorozódott a helyi kezdeményezések száma - tette hozzá.
Hangsúlyozta: az Ormánságfejlesztő Társulás közel évtizedes működése során a turizmus, ezen belül is az ökoturizmus mindig elsőbbséget élvezett. Az ormánsági tájhoz hagyományosan hozzátartozik az erdő, ezért a társulás úgy döntött: összhangba hozza a települések arculatát a természeti környezettel.
MTI - fidesz.hu