Politika a búcsú árnyékában
Gergely István, Csíksomlyó legendás plébánosa, a környékbeli árvák - ahogy arrafelé mondják: a "csibészek" - pártfogója arról beszél a Heti Válasznak, hogy miként jelenik meg a magyarországi és romániai politika a csíksomlyói búcsún.
Dátum: 2005-05-12 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:02.463907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az idei búcsún lesz visszhangja a december 5-i népszavazásnak?
- Bizonyosan. Hogy csak egy példát mondjak: az utóbbi tizenöt évben mindig a mi "csibészeink" tűzték ki a Nagysomlyóra a magyar lobogót. Az idén ezt nem tesszük, helyette, a szomorú eseményre emlékeztetve, piros-fekete zászló leng majd a hegyen. Ha jól gondolom, a nagymise főcelebránsa, Hajdó István gyergyószentmiklósi főesperes sem megy el szó nélkül az ügy mellett.
- Mely magyarországi politikus jelenlétére számítanak?
- Eddig többek között Mádl Dalma, Dávid Ibolya és Németh Zsolt jelezte érkezését. Úgy tudom, felmerült, hogy Szili Katalin is jöjjön, a Külügyminisztérium pedig államtitkárral képviseltette volna magát. A baloldali politikusokkal azonban informálisan tudattuk: még nem ajánljuk a részvételüket.
- Miért?
- Mert félő, hogy kifütyülik őket, márpedig semmiféle rendbontás nem lenne méltó e felemelő, lelkeket gazdagító eseményhez.
- Szili Katalint is kifütyülnék, aki azért árnyaltabban nyilatkozott a kettős állampolgárságról?
- Azért itt sokan arra is emlékeznek, hogy énekelte ő az Internacionálét is, benne a sorral: "a múltat végképp eltörölni"...
- Ön 2001-ben nyílt levélben panaszolta fel, hogy egyes moldvai papok nem engedik el híveiket a csíksomlyói búcsúra. Az utóbbi években tapasztalt hasonló jelenséget?
- Eddig mindig voltak esetek; tavaly az egyik pap már a Csíksomlyóra tartó buszról szállította le a híveit. Az idén még nem tapasztaltam ilyesmit. Ez talán annak is köszönhető, hogy az uniós csatlakozásra készülő Románia jobban ügyel a látszatra. Böjte Csabától is azt hallom, hogy ugyan a hatóságok szóban továbbra is akadékoskodnak, ha újabb iskolát akar nyitni, a gyakorlatban mintha kisebb lenne az ellenállás.
- Áprilisban a gyulafehérvári érsek elhatárolódott egy, a csíksomlyói búcsúra időzített politikai rendezvénytől. Ebben az összefüggésben az ön neve is előkerült.
- Tavaly ismertem meg azokat a magyarországi szervezőket, akik május 14-én Csíksomlyó főterén nemzetgyűlést akartak tartani, s kikiáltani a székelyföldi autonómiát. Valóban azt akarták, hogy álljak a mozgalom élére, amit alapos megfontolás után nem vállaltam. Az autonómia ügyét teljes szívvel támogatom, ám amikor számomra hiteles emberekkel beszélgettem a kezdeményezésről, kételyeim támadtak.
Lehet, hogy provokáció áll a háttérben?
- Mindenfélét hall az ember. Annyi biztos: nem szerencsés, ha egy nemes célért rossz helyen és időben, kétes hátterű emberek küzdenek.
A területi autonómiának mekkora esélyét látja?
- Ez az egyetlen esélyünk, máskülönben fokozódik az elvándorlás. Egyes településeken házak százai állnak üresen, így ma már ott tartunk, hogy nemhogy porlik a székely - de jószerivel omlik. Egy több mint tíz éve készített felmérésünk szerint a moldvai csángók ezrével jöttek volna a kihaló székelyföldi településekre, ám az ügynek nem akadt pártfogója. Ma már ott tartunk, hogy tavaly a iasi-i püspök panaszosan állapította meg: 1990 óta 80 ezer csángó hagyta el a szülőföldjét. Nos, ha ebből csak tízezret megakasztunk minálunk, sok székelyföldi közösség felfrissült volna. Ehhez persze széles körű támogatás kellene, beleértve az egyházi vezetőket is. Meg persze az anyaországot - ha volna.
hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu