Visszhang: ki kapja az éretlenségi bizonyítványt?
A diákok közül sokan sápadtan, idegesen, kevesebben pedig szkeptikus nyugalommal igyekeztek iskolájukba. A legtöbben azért izgultak, hogy újra kell írni a matematika érettségit. Az eredeti történelem tételsorokat már nagy részük ismerte, s csak abban bíztak, hogy az új kérdések nem lesznek nehezebbek. Többen azt mondták, a botránysorozat miatt csalódottnak és kiábrándultnak érzik magukat. Körképünk arról, miként élték meg a diákok és igazgatók országszerte a botrányos érettségi első napjait.
Dátum: 2005-05-12 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:03.388525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Békés megyei középiskolák és gimnáziumok igazgatói szerint "bukdácsol" az érettségi rendszere. Amikor hajnalban érkeztek a direktorok a Békés Megyei Közigazgatási Hivatalba, hogy átvegyék az újranyomott történelem érettségi tételeket, elmondták néhányan a Békés Megyei Online-nak, mit gondolnak a botrányról.
Dr. Kereskényi Miklós, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója úgy véli: az érettségizőket megviseli, frusztrálja az matúrával kapcsolatos botrány. Pataki László, a Békés Megyei Farkas Gyula Mezőgazdasági, Ipari Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese a diákok elleni merényletnek minősíti az érettségivel kapcsolatos botrányokat, s úgy ítéli meg, hogy a korábbi hagyományos rendszer mindenképpen biztonságosabb volt. Pálfalvi Zsolt, az OKÉV (Országos Közoktatás Értékelési és Vizsgaközpont) regionális igazgatója a gikszert firtató kérdésünket azzal hárítja, hogy nekik "...az érettségivel kapcsolatos rendkívüli eseményekről"
megtiltották a nyilatkozattételt,
csak az OKÉV főigazgatója Pósfai Péter, vagy a szaktárca kommunikációs osztálya nyilatkozhat. Osztja Pataki László véleményét Marton József, a békéscsabai Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola igazgatója mondván, hogy a fiatalokat a matematika érettségi sorsa is tovább stresszeli. Szűcs Levente, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola igazgatója szerint az új rendszer egészével baj van, s azt sem érti, hogy idén
miért kellett hetekkel korábban átadni
az intézményeknek a magyar és matematika tételeket. Ugyanakkor úgy látja, biztosan nem felső szinten találnak felelőst a kedélyeket is jócskán felborzoló súlyos mulasztásért, hibáért.
A legnagyobb baj, hogy megingott a vizsgába vetett bizalom
Ilyen még nem volt, írja a Délmagyarország: a középiskolák igazgatói Csongrád megyében is személyesen vették át a történelmi érettségi feladatsort - szerdán kora reggel a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatalban. Kühn János, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója nem sokkal hat óra után érkezett, majd a kötelező adminisztrációt követően felnyalábolta a kartondobozba csomagolt tételsort.
- Este tizenegykor kaptam a telefont az önkormányzat oktatási irodájától, hogy hol és mikor vehetem át a történelem érettségi tételeket - vázolta a nem mindennapi történetet az igazgató. - Idestova 33 éve vagyok a pályán, de ilyet még soha nem tapasztaltam. Abban reménykedem, hogy aki ilyet csinált, elnyeri méltó büntetését. Nem az a probléma, hogy újra kell írni az érettségit, hanem, hogy azok a gyerekek isszák meg a levét ennek a felelőtlenségnek, akik felkészültek - fogalmazott az igazgató. A legnagyobb baj, hogy megingott az érettségibe vetett bizalom - tette hozzá Kühn János.
A tömörkényes diákok már fél tíz előtt az iskola előtt gyülekeztek. Sokan csokival, energiaitallal doppingolták magukat.
- Felháborító az érettségivel kapcsolatos országos botrány - mondta Poór Petra.
Az érettségi hivatalos befejezésekor már oldottabb volt a hangulat a gimnázium előtt. Dorci, Timi és Ildi szerint a töri feladatsor "nem volt húzós", a botrányok miatt nehezebbre számítottak.
A szegedi Ságváriban a 144 középszinten vizsgázó közül körülbelül 70 gimnazista újraírja a matematika érettségit május 28-án. A 144, középszintet választó diák - Dobi János igazgató becslése szerint - kevesebb mint a felétől várható, hogy újra írja a matematika dolgozatot május 28-án. Az oktatási minisztériumban a Délmagyarország megtudta, hogy május 19-én 16 óráig minden végzősnek írásban kell jeleznie, hogy kéri-e a középiskola utolsó évfolyamán elért eredményének matematika érettségiként történő beszámítását, vagy új vizsgát kíván tenni.
A szegedi Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskolában, valamint a Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolában a matematikai újraíratása az érettségizők többségét érinti, ugyanis a végzős diákok zöme gazdasági felsőoktatási intézményben tanul tovább.
- A cirkusz nagy terhet ró a gyerekekre. Mi nem keltünk pánikot, csak akkor tájékoztatunk, ha biztosat tudunk mondani - jelentette ki a Vasvári igazgatója, Siposné Gyuris Valéria.
Elfogadják az egyetemek az érettségit?
Ha magyarból és matematikából tömeges méretekben kerültek ki tételek, akkor az egyetemeknek meg kell fontolniuk, hogy elfogadhatják-e az ilyen módon letett érettségi vizsgát - nyilatkozta Bessenyei Lajos, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Erről az álláspontról a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor nem kívánt nyilatkozni. Dobi János, a szegedi egyetem gyakorló gimnáziumának igazgatója szerint a jelenleg elfogadott jogszabály nincs összhangban azzal, hogy a gyerekeknek július elseje után külön felvételit kellene tenniük a felsőfokú intézményekben. Az egyetem - lapunk kérdéseire nevük elhallgatásával válaszoló - tanárai azt mondták, hogy a kormányrendeletet egyetlen felsőfokú intézménynek sincs jogában felülbírálni, s jogtalan lenne, ha felvételire, vagy ahhoz hasonlító szóró vizsgára kényszerítenék azokat a diákokat, akiket az érettségi alapján felvételt nyernek.
Nógrádi Zoltán, a Fidesz Csongrád megyei elnöke elmondta, az Oktatási Minisztériumban szervezési és intézményi válság alakult ki. Ezért a miniszter a felelős, aki nem az első botrányát éli meg. Úgy kell korrigálniuk a jelenlegi helyzetet, hogy az érettségiző diákok esélyegyenlősége a felsőoktatási intézményekbe jutáshoz ne csorbuljon.
Rója István, a makói József Attila Gimnázium igazgatója szerint a jelenlegi érettségi túladminisztrált, feleslegesen túlbonyolított rendszer, és egyáltalán nem lepte meg, hogy botrány robbant ki. Azt is hozzátette, az előző években a médiumok által közzétett feladatok megbízhatóbbak voltak. Az igazgató azt sem érti, miért neki kell megszűrni a felsőoktatási intézmények helyett a saját középiskolás diákjait.
Természetesen a tanulók és a tanárok is beszélnek az érettségi botrányról a vásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Mint azt Láng István igazgató személyes véleményeként elmondta: a tételek biztosan nem az iskolákból szivárogtak ki, hiszen ott többszörösen is elzárták azokat. A tételsor szerkesztése és nyomtatása között azonban sokaknak volt lehetőségük, hogy hozzáférjenek.
Csongrádon a Délmagyarország megtudta: egyik középiskolában sem értesültek arról a pedagógusok és az intézményvezetők, hogy diákjaik már előzetesen tudomást szereztek volna a magyar érettségi feladatsorokról, illetve a kérdések összeállításáról.
Ki kapja az éretlenségi bizonyítványt? Ezt kérdezi a Dunántúli Napló. A lap úgy tudja, a matematika és történelem tételsorokat hétfőn éjjel egy Sony DSC-P41 típusú amatőr digitális géppel fotózta le valaki; ez a szerkezet már tavaly február óta nincs kereskedelmi forgalomban. Az interneten kívül a vizsgázók emelt díjas sms-ért is hozzájuthattak tételekhez 799 Ft plusz áfa-ért, amely sokkal olcsóbb volt, mint a helyenként 40-50 ezerért kínált nyomtatott változatok.
A történelem érettségi új feladatsorát a Belügyminisztérium futárszolgálata juttatta el a közigazgatási hivatalokhoz. Pécsett egész éjjel bent voltak a munkatársak, miközben a rendőrség őrizte az épületet, mondta dr. Bércesi Ferenc hivatalvezető. Reggel pedig jöttek a 35 csomagért az igazgatók a megye minden részéből. Egyes intézmények jobb megoldásnak tartanák, tudtuk meg igazgatóktól, ha a tételeket az interneten juttatnák el a minisztériumból, és az iskolában nyomtatnák ki őket.
Metzing József szülőként nagyon sajnálja, hogy az érettségi körül kialakulhatott ez az áldatlan állapot. Fia azt mondta, hogy még egyszer nem hajlandó megírni a matek feladatsort, épp eleget szenvedett vele annak ellenére, hogy nem voltak különösen nehezek. A gyerek azt mesélte otthon, hogy negyvenezerért kínálgatták eladásra a tételeket, bár ő nem tapasztalta, hogy valaki is vett volna. Az apa reméli, hogy kideríti a rendőrség, kik a felelősök. Úgy látja, hogy fiát nagyon zavarja a kialakult, állandóan változó helyzet, amelyért mindenképpen a felnőtt társadalom tehető felelőssé.
"Alapjaiban elhibázott a rendszer", summázta a DO-nak az idei érettségi botrányról alkotott véleményét egy névtelenséget kérő középiskolai vezető. Talán ez az egyetlen momentum egyébként, amelyről mindenki egyformán vélekedik. A történet előbb arról szólt, hogy a magyar feladatokból jelentek meg "részletek" a világhálón, később persze kiderült: nemcsak magyar és nemcsak részletek, hanem lényegében minden tárgy minden feladatsora nyilvánossá vált, a különböző fórumokon egymást követték a fizetős meg "baráti" címek, és persze e-mailben is villámgyorsan tudnak terjedni az ilyes tartalmak. Szerintünk
Magyar Bálintnak is mennie kell,
írja a DO, ez a minimum, és - a történtek fényében - a legkevesebb: ha tetszik, mellékszál. Fordulat vagy reform? Merthogy a nyilvánvaló politikai folyományokon túl lesznek itt kemény szakmai következmények is. Az például, hogy a szaktárca nem állíttatta le a matek írásbelit, a nyilvánosságot kapott arányok - volt olyan középiskolai igazgató, aki szerint az összes diákja tudta a vizsgafeladatot - ismeretében újabb baklövésnek tűnik: eldőlni látszik például az a meccs, amely a háttérben folyamatosan zajlott a felsőoktatás vezető testülete, a Rektori Konferencia, valamint a szaktárca között arról, elégséges lesz-e az egyetemre/főiskolára való bejutáshoz az érettségi vizsga.
A felsőoktatási felsővezetés máris meglengette a lőcsöt, csodálkoznánk, ha nem kapna kapva az alkalmon, hogy ismét nyomatékosítsa: az intézményi autonómián túl a minőségelv újabb csorbulását eredményezhetné, ha a lepacsizott érettségi után mindenkit csont nélkül beenged az egyetemekre, főiskolákra. (A folyamatnak külön színt ad az intézmények között évekkel ezelőtt kezdődött, mára nagyüzemi méreteket öltő csata a hallgatókért - de ez már tényleg másik történet.) És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mi lesz az érettségivel - pedig a helyzet, ez nyilvánvaló, tarthatatlan. Nem a hivatalos tényezők okán persze, a hivatalos tényezők majd kifundálnak valamit, hanem a tanárok miatt, akik joggal keseregnek az elvesztegetett idő-energia miatt, a méltatlanul gyanúba kevert összes érettségiztető intézmény miatt, meg a diákok miatt, akiket a köz mindenre elszánt harcossággal reagáló véleményformálói előszeretettel csalóznak le, szembeállítva történetükkel saját fényes-harcos-becsületes ifjúságuk makulátlanságát.
Székelyi Sándor, a Széchenyi gimnázium igazgatója szerint több válaszreakció is elképzelhető a szaktárca részéről a történtekre. A gimnázium igazgatója elmondta, egy átfogó ellenőrzés hiányzott - hogy legalább az iskolák tisztázódjanak a méltatlan vád alól; köztük persze az emelt szintű érettségiknek is otthont adó regionális vizsgaközpont gimnázium és a többi dunaújvárosi intézmény.
Egerben már a reggeli órákban megjelentek az autóbusszal érkező vidéki érettségizők - írja a Heves Megyei Hirlap. A diákok közül sokan sápadtan, idegesen, kevesebben pedig szkeptikus nyugalommal igyekeztek iskolájukba. A legtöbben azért izgultak, hogy újra kell írni a matematika érettségit. Az eredeti történelem tételsorokat már nagy részük ismerte, s csak abban bíztak, hogy az új kérdések nem lesznek nehezebbek. Többen azt mondták, a botránysorozat miatt csalódottnak és kiábrándultnak érzik magukat.
Kovács Ottó, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium történelem szakosainak csoportvezetője az eddig történteket kommentálva annyit mondott:
szomorú, hogy mára idáig jutott a hazai közoktatás.
Czinder Péter, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium igazgatója a tegnapi érettségivel kapcsolatban elmondta: az időpontváltozás kisebb anarchiát okozott, ugyanis voltak olyan diákok, akik nem tudtak a módosításról, és 8 órára érkeztek vizsgázni. Az ő lelkiállapotuknak nem tett jót a várakozás.
Válsághelyzetbe került a megújult érettségi a kiszivárgott tesztek miatt. Az élelmesebb diákok adták-vették a világhálóról letöltött tételeket. Kudarcot vallott az érettségirendszer: nem sikerült megőrizni a tantárgyi vizsgák tesztlapjainak titkosságát. A világhálón napok óta keringtek a lemásolt feladatlapok, annak ellenére is, hogy az illetékesek ezt sokáig határozottan cáfolni próbálták.
A budapesti Szent Margit Gimnázium igazgatója hétfő este egyik diákjától kapta meg a történelem írásbeli feladatsorát. Sümegh László ezt követően a nyilvánossághoz fordult. - Nem adtam át a tesztet egyik televíziónak sem, csak jelezni kívántam, hogy a helyzet immáron tarthatatlanná vált. A feladatokat egyik diákomtól kaptam, aki nem akarta, hogy a mai érettségi tisztességtelenné váljon - mondta a Heves Megyei Hírlapnak. Sümegh László vasárnap már látta a magyar tételeket az interneten. Sőt, hétfőn már a matematikai feladatsort is megoldotta. - Kedd reggelig reménykedtem, hogy a világhálóra nem a hivatalos példák kerültek fel. Miután azonban a diákok megkapták a dolgozatot, a kérdés egyértelművé vált: a matematikatételek is kitudódtak.
A diákok egy része szerint a tételek kikerülése a rendszer hibája miatt történt
Rónaszéki Álmos gimnazista a televízióból értesült a készülő botrányról. Szerinte az új érettségi már most, a vizsgák második napján megbukott.
Papp Zoltán érettségiző diák a tételek kikerülését a "rendszer hibájának tartja". Ő személyesen az interneten nem kereste a vizsgalapokat, viszont látta az iskola igazgatóját a televízióban a tesztek kikerüléséről nyilatkozni.
Kudarcot vallott az érettségi rendszer:
nem sikerült megőrizni a tantárgyi vizsgák tesztlapjainak titkosságát, írja a Petőfi Népe is. A világhálón napok óta keringtek a lemásolt feladatlapok, annak ellenére, hogy az illetékesek ezt sokáig határozottan cáfolni próbálták.
Az érettségi-botránnyal, illetve a vasúti átjárókkal kapcsolatosan a következő internetes észrevételek a Zalai Hírlaphoz érkeztek.
"Ilyen helyzetben politikai támadást emlegetni egy minisztertől, nem helyes válasz."
A Vas Népe által megkérdezett maturálókból és tanáraikból a döbbenet és a felháborodás hangjai szóltak.
- Merénylet százezernyi diák és több ezer tisztességesen dolgozó pedagógus ellen - kommentálta az eseményeket dr. Iker János, a szombathelyi Bolyai gimnázium igazgatója, hangsúlyozva, hogy mélységesen elítéli a történteket. A sárvári Tinódi gimnázium igazgatója, Veres Benjámin is hasonlóképpen érez.
A vasi iskolaigazgatók egy emberként védik diákjaikat. Elképzelhetetlennek tartják, hogy az iskolákban napok óta szigorúan őrzött tételeket a szemfülesek előre letöltötték a világhálóról. Az érettségizők fegyelmezettek voltak, csalásra semmilyen jel nem utalt, hangoztatták. A szombathelyi Hefele Menyhért szakközépiskola érettségizői pedig azért dohogtak, hogy mások esetleg előre tudhatták a feladatokat.
Összeállítás: fideszfrakcio.hu