Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizalmatlansági indítványról tárgyal az EP május végén Barroso ellen

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Európai Bizottság elnöke ellen egy európai parlamenti képviselő, mert José Manuel Barroso tavaly nyáron elfogadta egy régi milliárdos barátja meghívását, s néhány napot egy görög luxushajón töltött a családjával együtt.


Dátum: 2005-05-12 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:04.313758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unión belüli együttműködést ellenző, úgynevezett euroszkeptikus brit képviselő, Nigel Farage - több mint 70 képviselő által támogatott - indítványáról május 25-26-i brüsszeli plenáris ülésén tárgyal a parlament.

Barroso már korábban jelezte, hogy magánügyről van szó, és nem sértette meg vele az EU-biztosokra érvényes magatartási szabályokat.

Farage-ék szerint azonban a 20 ezer eurós hajóút ajándéknak minősül, amelyet Barroso később feltehetően regionális támogatások juttatásának segítésével hálált meg.

Az EP történetében eddig hatszor került sor bizalmatlansági szavazásra, de ilyen típusú indítvány egyszer sem kapott elegendő szavazatot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek