Mádl Ferenc: Magyarország támogatja Törökország uniós csatlakozását
Magyarország támogatja Törökország uniós csatlakozását - hangsúlyozta Mádl Ferenc a Recep Tayyin Erdogan török miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén; a tárgyalásról az elnöki hivatal juttatott el közleményt az MTI-hez csütörtökön.
Dátum: 2005-05-12 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:05.298164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnök csütörtökön hivatalában fogadta Recep Tayyin Erdogan török miniszterelnököt.
Mádl Ferenc a megbeszélésen elmondta: Magyarország - az Európai Tanács által meghatározott feltételek teljesülése esetén - támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Törökországgal és nagyra értékelte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ország a koppenhágai politikai kritériumok teljesítése érdekében tett - áll a közleményben.
Az államfő hangsúlyozta: Magyarország kész szakmai segítséget nyújtani az uniós jogharmonizációhoz, és kitért arra: a felmérések szerint a magyar lakosság szimpátiával követi a török integrációs felkészülést.
A köztársasági elnöki hivatal sajtófőnöke által jegyzett közlemény szerint Mádl Ferenc példaértékűnek nevezte a két ország együttműködését a történelmi emlékhelyek megóvásával kapcsolatban, és kiemelte a rodostói "magyar házak" megmentésének ügyét.
MTI - fideszfrakcio.hu