Adókedvezmény az árvízkárosultaknak adott adományok után
Adókedvezményt vehet igénybe az a magánszemély, aki az árvízkárosultaknak nyújtott pénzbeli adományát közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú szervezeten keresztül teszi - közölte az adóhivatal.
Dátum: 2002-08-20 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:09.805218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adókedvezmény a szervezet által kiadott igazolás alapján érvényesíthető az adóbevallásban. A kedvezményre jogosító igazolás kiadásának feltétele, hogy az adományozó magánszemély az adóazonosító számát is közli.
A hivatal tájékoztatása szerint amennyiben a magánszemély egyéni vállalkozó is, akkor az adókedvezmény érvényesítése helyett választhatja az egyéni vállalkozásból származó jövedelmének csökkentését.
Az egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők a vásárolt és előállított termékek, illetve a szolgáltatásaik szokásos piaci értékét is elszámolhatják a költségek között, ha azt elemi kár, katasztrófa esetén közadakozás keretében nyújtják.
Társaságok pénzt, és eszközöket adományozhatnak, és szolgáltatásokat is nyújthatnak kedvezményesen. A társasági adóalapot csökkentő kedvezmény igénybevételéhez ugyancsak szükséges a közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú társaságok által kiadott igazolás.
A katasztrófa védelemben résztvevők természetbeni ellátása pedig adómentes természetbeni juttatásnak minősül.
MTI- fidesz.hu