Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűzharc

Tűzharcba keveredtek egy feltételezett terroristával csütörtök este a Rijádtól északnyugatra lévő el-Kászimban a szaúd-arábiai biztonsági erők, de a körözött személynek sikerült elmenekülnie - jelentették helyi biztonsági források.


Dátum: 2005-05-13 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:05.911678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A járőröző biztonsági emberek le akarták tartóztatni a körözés alatt álló férfit, aki azonban tüzet nyitott az őt üldözőkre, majd egy gépkocsival elmenekült a helyszínről. A sivatagi királyság fővárosától, Rijádtól 355 kilométernyire fekvő al-Kászim a muzulmán szélsőségesek egyik fellegvára április elején véres összecsapások helyszíne volt: a rendőrök az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 15 feltételezett tagjával végeztek. Ez a három napig tartott összetűzés-sorozat volt eddig a leghosszabb azóta, hogy a szaúdi hatóságok 2003 májusában hajtóvadászatot indítottak a szélsőségesek ellen, akik merényletek sorozatának a végrehajtásáért felelősek. Az áprilisi rajtaütésekben az al-Kaida szaúd-arábiai szárnyának több feltételezett vezetőjével is végeztek a rendfenntartó erők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek