Felkelés Üzbegisztánban
Felkelők vonták ellenőrzésük alá péntekre virradóra Andizsán kelet-üzbegisztáni város közigazgatását. Egy helyi emberjogi aktivista beszámolója szerint egyszigorúan őrzött fegyintézetből mintegy 2 ezer rabot szabadítottak ki.
Dátum: 2005-05-13 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:08.419351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fajdzsahon Zajnobidonov , az Appelacija nevű jogvédő szervezet szóvivője közölte: nem tudni ki irányítja jelenleg a várost. Lángba borult egy színház és egy moziépület. Egy helyhatósági illetékes viszont telefonon úgy nyilatkozott, hogy a város és a tartományi közigzagatási épületek továbbra is a kormányszervek ellenőrzése alatt állnak. A tüntetéseket az a per váltotta ki, amelyben 23 iszlám üzletembert vádolnak alkotmányellenes tevékenységgel, bűnszövetkezéssel és szélsőséges szervezet létrehozásával. Emberi jogi aktivisták szerint viszont az ügy mögött a kormány széles körű megtorló offenzívája áll az iszlám körök ellen.
MTI - fideszfrakcio.hu