Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent István szoboravató Szekszárdon augusztus 20-án

Szobrot emeltek Szekszárdon Szent István tiszteletére, az alkotást Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke avatta fel kedden. A két és fél méter magas, carrarai márványtalapzaton álló bronzszobor Farkas Pál szobrászművész munkája. A mintegy ötmillió forintba került alkotás költségét Szigetvári Ernő szekszárdi lakos gyűjtötte össze a város mintegy ezer polgárának felajánlásából.


Dátum: 2002-08-20 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:10.115769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke avató beszédében arra hívta fel a figyelmet: különös üzenete van annak, hogy a szekszárdi Szent István szobor nem a millenniumra készült el, mert ez azt jelenti, az első magyar király öröksége a mindennapok részévé vált.

- Szent István törvényei, intelmei üzenettel bírnak minden kor magyarjai számára. Ezek közül a legfontosabb, hogy istenhez és emberhez az méltó, hogy életünket szabadságban éljük le - mutatott rá.

A politikus úgy fogalmazott: István királynak a jelenre vonatkozó legaktuálisabb üzenete abban foglalható össze, hogy meg kell teremteni azt a nemzeti minimumot, mely szavatolja a nemzet felemelkedését.

Szavai szerint pártpolitikától függetlenül egyetértés szükséges a legalapvetőbb kérdésekben, mint például a szegénység orvoslása, az öregek segítése, a fiatalok lehetőségeinek bővítése, a határon túli magyarok iránt viselt felelősség erősítése, és az Európai Unióhoz való csatlakozás.

Hozzátette: a nemzeti minimumhoz hozzá tartozik a demokrácia intézményrendszerének szolgálata és védelme, valamint az egymás vallása, meggyőződése, hovatartozása iránti tolerancia is.

- A nemzeti minimum a jövőbeni hatékony építkezés alapja, e nélkül az keserves és fájdalmas munka lehet - szögezte le Dávid Ibolya.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek