Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A diákok lemondatnák Magyar Bálintot

A diákok szerint Magyar Bálintnak a lelkiismeretére kellene hallgatnia, és ki kellene engednie a kezéből az oktatás irányítását. A Magyar Középiskolások Szövetsége foglalkozik az Oktatási Minisztérium elleni diáktüntetés gondolatával. A demonstrációra május végén kerülhet sor.


Dátum: 2005-05-13 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:09.346032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eközben sokasodnak a matematikavizsga megsemmisítéséből eredő problémák. A Magyar Nemzet megtudta: az év végi osztályzatukat érettségiként elfogadó diákoknak újra kell érettségizniük, ha a következő években matematikából szeretnének felvételizni.

Becslések szerint ötvenmillió forintba került volna, ha a középszintű tételeket ugyanolyan sérülésbiztos csomagolással látják el, mint az emelt szintű feladatokat, ám a tárca szerint erre nem volt keret. A Fidesz úgy véli, ez arra utal, hogy a megszorítások áldozata lett az érettségi. A Fidesz sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet: csak törvénymódosítással lehet jogszerűvé tenni a matematikaérettségi megsemmisítéséről hozott miniszteri döntést, amihez minden támogatást megadnának. Az oktatási tárca azonban biztos benne, hogy az eljárás törvényes volt.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek