Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MTV Híradót és az MTI-t is elmarasztalta az ORTT

Az ORTT Panaszbizottsága után a médiatestület is megállapította a Magyar Televízió Híradójának, illetve a Magyar Távirati Irodának a jogsértését. A panaszbizottsági döntések ellen a műsorszolgáltatók fellebbeztek. Az MTV Híradó azzal sértette meg a médiatörvényt, hogy elhallgatta a gazdatüntetés kapcsán a Parlamentben elhangzott Gyurcsány-beszédre mondott Áder-választ. Az MTI pedig csak másfél nap múltán közölte a Fidesz sportszekciójának állásfoglalását a szocialista kormányfőnek a szaúdi futballistákat terroristázó szavaival kapcsolatban.


Dátum: 2005-05-13 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:12.519141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ORTT döntése nyomán a határozat kézhez vételét követő 48 órán belül az MTI-nek az alábbi szöveget kell közzétennie: "Az Országos Rádió és Televízió Testület megállapította, hogy a Magyar Távirati Iroda Rt. megsértette a Nemzeti Hírügynökségről szóló 1996. évi CXXVII. törvény 1 §-ának (2) bekezdésében meghatározott gyors és hiteles tájékoztatás követelményét, amennyiben elkésve tette közzé a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata Sportszekciójának a miniszterelnöknek a szaúdi labdarúgó-válogatottal szemben megfogalmazott kijelentésével kapcsolatos közleményét."

A médiatestület elutasítva az MTV fellebbezését helybenhagyta a panaszbizottsági elmarasztaló döntést a Híradó 2005. február 28-ai 19.30-as adásával szemben, amely nem számolt be Áder Jánosnak, a Fidesz-frakcióvezetőjének felszólalásáról, és csupán Gyurcsány Ferenc kormányfő szavait ismertette. A médiatestület kötelezte a műsorszolgáltatót, hogy a kézhezvételt követő első 19.30-as MTV Híradóban magyarázat nélkül közölje az alábbi szöveget: "Az Országos Rádió és Televízió Testület megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2005. február 28-án sugárzott Híradó c. műsora megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. § (1) bekezdésében rögzített követelményt, amely szerint a közérdeklődésre számot tartó eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Az említett műsorszám a miniszterelnöknek a gazdatüntetés kapcsán elmondott parlamenti beszédére reagáló azonnali ellenzéki hozzászólásról szóló lényegi tájékoztatást nem adott."

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek