Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üvegzsebesek: súlyos jogsértés a Holokauszt Emlékközpontban

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítására kiírt pályázat eredményét, igazat adva a vesztes cégnek, amelyik a nyilvánosság kizárásáért, az átláthatatlan döntésért és a menet közben változtatott kiírásért perelt - írja az Index. A vesztes cég az egykori SZDSZ-es képviselő, Rajk László nevével fémjelzett Mafilm Szcenika, míg eredetileg az MSZP-kongresszus díszletéről, és kereskedelmi kiállításokról ismert Trifolium Hungary Kft. nyerte meg a kiírást.


Dátum: 2005-05-13 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38094
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:12.876492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Továbbra is bizonytalan tehát, mikor lesz látható az intézmény üzenetét megfogalmazó kiállítás. A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában súlyos jogsértést állapított meg az Index információi szerint. A vesztes cég, az egykori SZDSZ-es képviselő, Rajk László nevével fémjelzett Mafilm Szcenika újra indulhat a Páva utcai kiállítás megrendezésének jogáért, miközben a vitatott módon nyerő Trifolium Hungary Kft. a sors kezébe helyezi a döntést.

Az ügyben amúgy továbbra is teljes a hírzárlat: a programigazgató, dr. Molnár Judit elzárkózik kérdéseinktől, az illetékes államtitkár, Ács Tamást pedig csak a pénzügyek érdeklik, neki amúgy mindegy, mi lesz, állította lapunknak. Ami biztos, az a pályázat kiírója számára kiszabott, egymillió forintos büntetés.

Mint ismeretes, az MSZP-kongresszus díszletéről, és kereskedelmi kiállításokról ismert Trifolium Hungary Kft. nyerte meg a kiírást eredetileg. A pályázatból kizárták a világ egyik leghíresebb kiállításszervező cégét, az Event Communicationt, és alulmaradt az Auschwitz-kiállításáról ismert, egykori SZDSZ-es képviselő, Rajk László tervével induló Mafilm Szcenika.

Az angol cég vizsgálódott is az ügyben, a Mafilm pedig megtámadta a pályázatokat elbíráló bizottság döntését. A Közbeszerzési Döntőbizottság mostani határozata két ponton adott igazat a Mafilmnek, és megsemmisítette az eredményt.

Az Index megtudta: a Közbeszerzési Döntőbizottság azt kifogásolta, hogy a bíráló bizottság az előírtnál olcsóbb megoldást fogadott el a Trifolium esetében, ám erről nem tájékoztatta a másik pályázót. A Mafilm Szcenika eközben a kiírásban meghatározott műszaki rendszerrel pályázott, ami miatt 30 millió forinttal lett nagyobb tervük költségvetése. Mint arról beszámoltunk, a bírálat súlyozási értékei miatt szinte csak a költségvetés nagyságán dőlt el, ki rendezheti a kiállítást.

A nyertesként kihozott Trifolium ügyvezetője, Tóth László elmondta az Indexnek, meglátása szerint az indulóknak joguk a kiírásban szereplőktől eltérő megoldásokkal pályázni, a tender kiírója pedig azokat el is fogadhatja. Tóth szerint ők nem áruk miatt döntöttek az amúgy olcsóbb rádiós rendszer helyett az mp3-as lejátszók mellett, hanem azért, mert utóbbiak biztosabban üzemelnek a föld alatti helyiségekben. Tóth úgy véli, a bíráló bizottság annyiban hibázott, hogy nem tájékoztatta a változtatásról a másik felet, ám szerinte csupán figyelmetlenségről van szó.

Gárdonyi ezzel szemben lényegesnek tartja a figyelmetlenséget, mert úgy véli, pályázatuk módosítása után eséllyel indulhatnak a tenderen.

A nyilvánosság kizárása, a döntés átláthatatlansága, pozitív elbírálás okai

A Páva utcai kiállításra kiírt pályázatot levezénylő, ám a Nemzeti Múzeumban működő programirodát a nyilvánosság kizárása és döntésének átláthatatlansága miatt is elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság. A nyilvánosságra hozott iratokból ugyanis nem derül ki, milyen indokok alapján hozták ki győztesnek a Trifoliumot, nem lehetett megállapítani, mik voltak a látványtervek elbírálásának szempontjai, és hogyan jöttek ki a végeredményül közölt pontszámok.

Sérült az átláthatóság is,

mivel nem készült el a szakmai zsűri határozata, csupán egyéni értékelések születtek. A Trifolium vezetője szerint ezeket a személyiségi jogok miatt nem hozhatták nyilvánosságra, ugyanakkor valóban nem készült el a véleményeket egyetlen dokumentumban összesítő értékelés. A Mafilm vezetője úgy tájékoztatta az Indexet, hogy a dokumentumot kötelező lett volna elkészíteni, és nyilvánosságra hozni. Ezek hiányában - az ügy átláthatatlansága miatt - "súlyos jogsértést" állapított meg a döntőbizottság.

Nem nyilatkozik, nem elérhető, megtagadja a válaszadást

Az üggyel kapcsolatban a pályáztatást levezénylő programiroda vezetője, Dr. Molnár Judit nem válaszolt az Index hívásaira, üzeneteire, és csak akkor sikerült vonalvégre kapni, amikor az Index riportere végül kikapcsolta telefonja számkijelző funkcióját. Molnár, ahogy az előző cikkek esetében, ezúttal is megtagadta a válaszadást, így nem tudni, egyetért-e a döntéssel, továbbá, hogy ki fogja fizetni a kiszabott, egymilliós bírságot. Ha ezt ugyanis a projektre elkülönített keretből fedezik, akkor nem csak csökkentik a kiállításra szánt összeget, de

közpénzt fordítanak szakmai hibák helyrehozatalára.

Szintén válasz nélkül hagyta az Indexet Ács Tamás, a kulturális minisztérium helyettes államtitkára, azt állítva, hogy nincs köze az ügyhöz. Arra a felvetésre, miszerint a hibákat elkövető bíráló bizottság tagja volt, annyit mondott: ő csak azért ült a testületben, hogy pénzügyi szempontból vizsgálja a beruházást, "az ügy egyéb része nem érdekli".

A döntés még nem emelkedett jogerőre, ám a felektől úgy tudja az Index, felülvizsgálatot egyikük sem fog kérni.

A teljes cikket az Index hírportálon lehet elolvasni

Kapcsolódó elemek