Boldoggá avatják János Pált
A Vatikán megkezdi az április 2-án elhunyt II. János Pál pápa boldoggá avatásának folyamatát - jelentette be pénteken XVI. Benedek pápa. "Kezdetét vette II. János Pál boldoggá avatásának ügye" -jelentette be Josep Ratzinger a római klérus tagjaival tartott találkozón a lateráni Szent János-bazilikában, Rómában.
Dátum: 2005-05-13 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38101
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:15.059354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bajor pápa a találkozó résztvevői előtt kijelentette, hogy felfüggeszti azoknak a szabályoknak az érvényét, amelyek értelmében a halál után öt évnek kell eltelnie ahhoz, hogy megkezdődhessen valakinek a szentté avatási folyamata. A boldoggá avatás a szentté avatás előtti utolsó lépcsőfok a katolikus egyházi jog szerint. II. János Pál pápa ugyanezt az eljárást követte Kalkuttai Teréz Anya esetében. Az albán születésű, Nobel-békedíjas világszerte népszerű apáca 1997-ben halt meg, és 2003-ban már a katolikus egyházfő boldoggá is avatta a hívők nagy megelégedésére. II. János Pál szentté avatását már április 8-i temetésén követelte a római Szent Péter bazilika előtt összegyűlt sokaság. Dario Castillón Hoyos kolumbiai bíboros, az egyházi kongregáció prefektusa csütörtökön annak a véleményének adott hangot, hogy a boldoggá avatási eljárás kezdetének egybe kell esnie II. János Pál pápa születésének 85. évfordulójával. Az eljárás anyagának tartalmaznia kell azokat a bizonyított csodákat, amelyeket az elhunyt halála előtt vagy utána tett. Castrillón Hoyos bíboros szerint II. János Pál "már életében több csodát tett". Ezek között említette még 2002-ben Stanislaw Dziwisz lengyel bíboros, II. János Pál titkára és legfőbb bizalmasa, hogy egy agydaganatban szenvedő amerikai csodás módon meggyógyult, miután a pápa személyesen megáldoztatta. XVI. Benedek minden nyilvános megnyilatkozásában említést tesz elődéről, és ezt minden alkalommal hangos tapsvihar kíséri.
MTI - fideszfrakcio.hu