Még korai reagálni a találgatásokra
Köztudott volt számomra, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vezetősége gondolkozik az elnökség bővítésén. Arról a hírről azonban, hogy a közeljövőben új alelnökkel bővül a Fidesz országos elnöksége, s az én nevem merült föl esetleges jelöltként, a sajtóból értesültem. Egy alelnök jelölése több lépésben történik, jóvá kell hagynia a választmánynak, illetve a kongresszusnak - írja közleményében Pelczné Gáll Ildikó.
Dátum: 2005-05-13 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:15.399480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírt meglepetéssel és nagy megtiszteltetéssel olvastam, hiszen ha újsághírről van is szó, úgy érzem, szakmai és politikai munkámat ismerték el. Mivel hivatalosan még nem kerestek meg a Fidesz elnökségéből, minden további találgatásra való reagálást és hivatalos nyilatkozat megfogalmazását korainak érzek.
Budapest, 2005. május 13.
Pelczné Gáll Ildikó