Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lakhatóbb Angyalföldet és Újlipótvárost

Jobb életminőséget ajánl, lakhatóbb XIII. kerületet rajzol fel Bába Iván, a városrész polgármesterjelöltje, akit a Fidesz - Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség támogat. Az irodalmár, műfordító, tapasztalt politikus már a nyolcvanas évek elején részt vett az ellenzéki mozgalomban, a Duna Kör alapító tagja. Az Antall-kormány helyettes államtitkára, az Orbán-kormány alatt varsói nagykövet, majd a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Kitűnik szervezőkészségével diplomáciai érzékével, kapcsolatteremtésével. A több nyelven beszélő MDF-es politikust nem véletlenül támogatják a polgári pártok.


Dátum: 2002-08-20 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:10.812937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Egyfajta bátorság kell ahhoz, hogy valaki, aki a polgári értékrendet vallja magáénak, Angyalföldön induljon el a polgármesteri székért, hiszen Kádár János saját kerületének tartotta, és az itt élő emberek egy része hagyományosan szocialista szavazó.

- 1994-ben voltam parlamenti képviselő- és polgármesterjelölt is a XIII. kerületben. Akkor nem győztem, ugyanakkor mindkét esetben tisztes eredményt értem el. Nos, ez az a kerület, ahol tavasszal már az első forduló mindkét részében győzött szocialista jelöltként Tóth József és Szanyi Tibor, s bekerültek a parlamentbe. Ebben a helyzetben a realitásokból kell kiindulnunk, hiszen Angyalföld és Újipótváros eddig nem mutatott vonzódást a polgári értékek iránt. Mondhatnám azt is, hogy nehéz terep, de a tisztes helytállás elérhető.

- Érdekes, mert ezek a baloldali politikusok az országgyűlési választásokon úgy nyertek a XIII. kerületben, évek óta úgy tartják kezükben a hatalmat, hogy itt a közbiztonság nem a legjobb, a kerület szennyezett, elhanyagolt, bérlakáshoz jutni nagyon nehéz, sok a szegény ember, s az egészségügyi ellátórendszerrel is baj van.

- A XIII. kerület a Magyar Szocialista Párt egyik legfontosabb bázisa, nemcsak a fővárosban, de az egész országban is. Az MSZP-nek nagyon erős és jól működő hálózata van ebben a kerületben, és a szocialista vezetésű önkormányzaton keresztül juttatásokat, támogatásokat ad, s a hálózat működteti azokat a volt MSZMP, most MSZP helyi szervezeteket, ahová az idősebb párttagok, a szimpatizánsok járnak. A kerület sokat változott az elmúlt tizenkét évben, javára és hátrányára is. Két részből áll, Angyalföldből és Újlipótvárosból, s ezek különböző szociokultúrával rendelkeznek. Újlipótváros a néhai zsidó középpolgárságnak és nagypolgárságnak volt a lakóhelye, jó minőségű lakásállománnyal, ellátottsággal. Ez a városrész azonban jelentősen lepusztult. Keresi újra a szerepét, helyét, de a mai viszonyokhoz igen nehezen tud adaptálódni, itt szűkek a terek, nincsenek parkolási lehetőségek, piszkosak az utcák, nincs megoldva a tömeg- és a magánközlekedés sem. Ez a városrész nem tudott haladni az elmúlt tizenkét év változásaival. Parkokat, zöld területeket kellett volna kialakítani, parkolóházakat kellett volna építeni, s még sok mindent kellett volna tenni, hogy lakhatóbb legyen, és ne költözzenek el innen az őslakók.

- Mi a helyzet Angyalfölddel?

- Ez a városrész a Lehel tértől észak felé húzódik. A Váci út átalakulása rendkívül látványos. Ez munkásnegyed volt, sok tönkrement gyárral, üzemmel, épületekkel, amikre lecsapott a tőke, és lényegében kivásárolta a területeket - valószínűleg előnyös áron. Aki ma végighajt a Váci úton, az láthatja a Schiller Opelt a Wallis Motorig, az üzletházakon, a bankokon, a plazákon át minden megtalálható ott. Ezenkívül Angyalföldön nem sok minden történt. Ahogyan a Váci út átalakult kereskedő-, vállalkozó-, hivatalnoki centrummá, azzal párhuzamosan megmaradtak a régi, lepusztult városzrészek, az elhanyagolt panelházak, ahol sem kulturális létesítmények, sem olyan szabadidőcentrumok nem épültek, amelyek szépek is lennének, vonzóak volnának, amelyek az élet minőségét jobbá tennék.

- Rajk László tervei alapján megépült a Lehel Csarnok.

- A Lehel piac Budapest legolcsóbb piaca volt. Ide jártak a város minden részéről, mert itt hetven fillérért lehetett tojást venni akkor, amikor máshol már egy forint húsz fillér volt. Valóban nem volt korszerű ez a piac, de ha megnézzük, hogy a Fény utcai és a Lehel téri piac hogyan alakult át, akkor azt láthatjuk, hogy a két különböző modell két különböző költségvetési fegyelemmel épült. A Fény utcai piac a Lehel piac költségvetésének az egyharmadából vagy annál is kevesebből épült fel. A Lehel piac borzalmas építmény; senki nem foglalkozott azzal, hogy a Lehel térnek van egy urbanisztikai képe, van itt egy katolikus templom, vannak múlt századi épületek, párkánymagasságok. Így aztán Rajk László tervei alapján a hangulatos régi piac helyére felépítettek valamit, ami sehová nem illeszkedik, sem a WestEndhez, sem a templomhoz, sem a tér épületegyütteseihez. Elszabadult a tervező fantáziája, és az önkormányzat ezt hétmilliárd forinttal megfinanszírozta. Ebből lett ez a valami, amit most piacnak hívnak. Tudjuk, hogy a forgalma a felére-harmadára csökkent, mivel azt a rengeteg pénzt, amibe került, valakiknek meg kell fizetnie, és nyilvánvaló, hogy ezt a vásárlók fizetik meg.

- Ez a hétmilliárd hiányozhat most a XIII. kerületnek.

- Ha ezt a pénzt visszaforgatták volna a kerületbe, akkor ebből a pénzből lehetett volna néhány korszerű parkolót építeni, bérlakásokat, parkokat létrehozni. De ugyanezen a téren, a Csanády utca és a Váci út torkolatánál található a Generali Biztosító épülete, amely építészeti és esztétikai szempontból is komolyan kifogásolható, hiszen leginkább puncstortára hasonlít. Ez is elképesztő, és a kerületben számos ilyen épületet húztak fel.

- Mi a központi eleme a választási programjának?

- Nem véletlen, hogy programunkban azt mondjuk: esztétikus és szép kerületet szeretnénk, nem akarjuk folytatni azt, ami itt építészetben és urbanisztikában zajlik. Programunk másik legfontosabb pontja, hogy átláthatóbbá kívánjuk tenni a kerületi önkormányzat költségvetését, mivel rengeteg pénz áramlott ki az önkormányzat által alapított kft.-kbe, cégekbe, ahol a pénz elköltésének ellenőrzése már korlátozott volt. Az emberek ezt egyre inkább látják, és egyre jobban erősödik azoknak a hangja, akik változást szeretnének. Igen gyakran találkozom szerveződő polgári körökkel, lakossági fórumokon olyan emberekkel, akik most már a baloldali önkormányzati vezetés leváltása mellett teszik le a voksukat. A Fidesz - Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség együttesen jobb életminőséget tud ajánlani a kerület lakosainak. Az életminőségben a szociális juttatások és a munkahelyteremtés mellett benne van az esztétikum, az emberek jobb érzése, a kevesebb frusztráció, a kevesebb bosszankodás.

- Milyen a közbiztonság?

- A Nyugati pályaudvar és a Lehel tér környéke nem nevezhető biztonságosnak, itt fokozottabban kellene törődni a közbiztonsággal. Ez persze nemcsak a XIII. kerület ügye, hanem összbudapesti probléma. Meggyőződésünk, hogy ezt a várost, ezt a városrészt akkor tudjuk lakhatóbbá tenni, ha közbiztonságát rendbe tesszük, ha a tisztaságot megteremtjük, mert amit ma itt látunk, az maga a förtelem. Sajnos a kerület lakossága is fogy, sokan elköltöznek innen, bár még mindig százezren élnek itt, akárcsak Veszprém városában. Akik elköltöznek, nyilván azért mennek el innen, mert jobb életminőséget tudnak maguknak máshol teremteni, s ez rossz tendencia. Meggyőződésem, hogy a kerületet olyanná kell tenni, hogy érdemes legyen itt maradni, itt élni. De ezért tenni kell valamit, rendet kell teremteni.

- Tehát akkor ringbe száll a polgármesteri székért.

- Igen, megmérkőzöm a többi jelölttel, Tóth József szocialista jelölttel és másokkal is. Meggyőződésem, hogy az a vízió, az a kép, ami az én fejemben él, amelyet mi ajánlunk, korszerűbb, jobb és szebb annál, mint ami eddig történt a kerületben.

Magyar Nemzet, 2002. augusztus 19.

Az interjút Stefka István készítette

Fotó: Beliczay László

Kapcsolódó elemek