Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai érseket nevezett ki a pápa a hittani kongregáció élére

William Joseph Levada amerikai érseket, a San Francisco-i egyházmegye irányítóját nevezte ki XVI. Benedek pápa a római katolikus egyház hittani kongregációjának élére.


Dátum: 2005-05-13 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:20.446558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel teljessé vált a vatikáni "Ratzinger-csapat", hiszen az új, bajor pápa még a múlt hónapban megerősítette posztján az elődje, Karol Wojtyla által kinevezett összes kúriai tisztségviselőt, s csak az ő korábbi, csaknem 24 éven át betöltött széke maradt üresen a hittani kongregáció élén.

A római katolikus egyház miniállamának pénteki közleménye a konzervatívnak ismert William J. Levada kinevezéséről nem okozott meglepetést, hiszen már a múlt hét óta keringtek hírek az amerikai

sajtóban a San Francisco-i érsek kúriai megbízatásáról. A hírnek különösen a szexuális kisebbségek honlapjai szenteltek nagy figyelmet, a 68 éves amerikai érsek ugyanis egyebek közt a homoszexuálisok elleni kemény álláspontjáról ismert.

A hittani kongregáció az egyik legbefolyásosabb és legnagyobb súlyú vatikáni tényező. A kongregációkat egyébként általában bíborosok vezetik, így várható, hogy a bajor pápa hamarosan bíborosi rangra emeli amerikai követőjét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek