Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Méhes György az Európa Akadémia kitüntetettje

Méhes György erdélyi magyar meseíró, az Európa Akadémia ez évi díjazottjainak egyike pénteken, a Budapesti Corvinus Egyetemen vette át az osztrák elismerést.


Dátum: 2005-05-13 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:21.681035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Méhes György egymaga egy egész intézményt képviselt. Mesék özönével ajándékozta meg a gyermekeket, kacagással a nézőket, patinás ízekkel a regényolvasókat" - mondta köszöntőjében Orbán

János Dénes.

A József Attila-díjas költő kiemelte: "ez csak a felszín volt, de az átlagnál értőbb olvasó megláthatta a felszín alatt hemzsegő dolgokat, a rendszer, a zsarnokság maró bírálatát, a gúnnyal mérgezett nyilakat".

"Nagyon örülök, hogy számtalan magyar és román kitüntetés után Méhes György megkapja az Európa Akadémia díját" - mondta beszédében Nógrádi György, az Európa Akadémia díját odaítélő zsűri elnöke, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője.

Az 1962-ben Bécsben alakult, az európai népek együttműködését célul tűző nonprofit szervezet Ausztria legkorábbi, az egységes Európáért cselekvő szervezete, tagjai az osztrák közélet képviselői, Európa számos országának tudósai és újságírói.

A Kossuth-díjas író, műfordító meseírói munkássága mellett Méhes György drámaírói tevékenységére hívta fel a figyelmet Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke.

"A magyar nyelvű színházi élet fedezze fel, és vigye újra deszkáira azokat a párbeszédeket, melyek nem csak létünk fontos törvényeire intettek, intenek" - hangsúlyozta Kalász Márton.

Az Európa Akadémia elismerését Johannes Prochaska, a szervezet elnöke adta át a 89. születésnapját szombaton ünneplő írónak. Mint mondta: "ami minket összeköt, az fantasztikusan visszatükröződik az irodalomban, és ma annak adjuk át a díjat, aki ebben élenjár".

"Meseregényeket írtam, és rájöttem, ez egy veszedelmes műfaj, mert én a gyűlölet, a harag, az irigység és a zsarnokság ellen írtam meg a meseregényeimet" - mondta Méhes György, akinek a műveit az 1960-as években a cenzúra betiltotta.

Az idén Méhes György mellett Alois Mock, Ausztria korábbi alkancellárja és külügyminisztere, valamint Marija Pejcinovic, Horvátország európai uniós államtitkára részesült Európa Akadémia

díjban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek