Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötletroham helyett inkább konkrétumokat várnának a munkanélküliek

Kíváncsian várjuk a kormány legújabb ötletroham-programjának foglalkoztatást érintő intézkedéseit tartalmazó konkrét, hatástanulmányokkal alátámasztott, és az Országos Érdekegyeztető Tanács egyetértését is bíró törvényjavaslatait - közölte Bernáth Ildikó Simon Gábor MSZP-s politikus szavaira reagálva.


Dátum: 2005-05-13 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:25.394118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

(Reagálás Simon Gábor sajtótájékoztatójára)

Kíváncsian várjuk a kormány legújabb ötletroham-programjának foglalkoztatást érintő intézkedéseit tartalmazó konkrét, hatástanulmányokkal alátámasztott, és az Országos Érdekegyeztető Tanács egyetértését is bíró törvényjavaslatait.

Bízunk abban, hogy a nagyívű bejelentések után a jogszabálytervezetek között lesznek olyanok, amelyek valóban esélyt adnak az embereknek és elősegítik a munkanélküliség csökkenését. Hiszen a miniszterelnök által a parlamentben korábban bejelentett javaslatokat az amatőr kapkodás, az ötletelés, a bizonytalanság, a zűrzavar keltés jellemezte.

Reméljük, a törvénytervezetek valóban az igazságos közteherviselést, a biztonság megteremtését szolgálják, ugyanis az eddigi javaslatokból csupán az szűrhető le, hogy a kormány a költségvetési lyukak betömködése érdekében újabb terheket ró az emberekre. Megadóztatja a vendéglátó-iparban dolgozókat, a fodrászokat, a nyugdíjból vagy a minimálbérből megélni csak nehezen tudó embereket, akik keresetüket gyermek-felügyelet vagy korrepetálás vállalásával egészítik ki.

Mindez csak zűrzavart, bizonytalanságot kelt, de nem segíti elő új munkahelyek létrejöttét. A foglalkoztatottság növeléséhez nem PR-kormányzásra, hangzatos bejelentésekre van szükség, hanem koherens, kiszámítható gazdaságpolitikára, a hazai vállalkozások versenyképességének növelésére valamint adó- és járulékcsökkentésre.

Budapest, 2005. május 13.

Bernáth Ildikó

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Foglalkoztatási Munkacsoport-vezető

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek