Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az üzbég hadsereg véresen leverte az andizsáni zavargásokat

Az üzbég hadsereg véresen leverte pénteken este az ország keleti részén fekvő Andizsán városban kitört zavargásokat - közölték helyszínen tartózkodó újságírók. Egyes tudósítók becslései szerint a halálos áldozatok száma elérheti az ötvenet, a sebesülteké több százra tehető.


Dátum: 2005-05-13 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:45:29.507361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fergana.ru internetes hírügynökség portálján közölt beszámolók szerint a katonák páncélozott járművekből lőttek a város főterén egybegyűlt tüntető tömegre. Más beszámolók hangsúlyozták, hogy a katonai bevetés nem elsősorban a téren tüntető tömeg ellen irányult, hanem a területi kormányzat székházát megszállva tartó fegyveres felkelők ellen, de e jelentések szerint is sokan áldozatul estek a harcnak a tömegből. Az egy órán át tartó ostrom közben több ismeretlen eredetű robbanás hallatszott az épületből - jelentette a Fergana.ru.

Az életben maradt tüntetők elmenekültek a térről, a központ elnéptelenedett. Néhány szórványos lövés dörejét leszámítva az esti órákra elcsendesült a belváros, néhány autó azonban még ég a város központjában.

Hivatalosan minderről semmit sem közöltek eddig. Bejelentették viszont, hogy megérkezett a zavargásoktól sújtott városba Iszlam Karimov elnök.

Üzbég katonai járművek oszlopai tartanak Andizsán felé Fergána és Namangan irányából - közölték szemtanúk az andizsáni területről.

Közben az üzbég hadsereg és rendőrség közös osztagai átfésülik a kirgiz határ mentén húzódó településeket, keresve az andizsáni börtönből kiszabadított foglyokat.

Pénteken virradóra fegyveres lázadás tört ki Andizsánban. Mintegy 60-100 fegyveres kiszabadított a helyi börtönből egyes becslések szerint két-, más becslések szerint négyezer foglyot, köztük 23 helyi vállalkozót, akik ellen muzulmán szélsőséges szervezethez tartozás vádjával büntetőeljárás folyt. Egyikük elmondta újságíróknak, hogy az Akrima nevű, betiltott muzulmán szervezet szabadította ki őket.

A fegyveresek később hatalmukba kerítették a helyi kormányzati épületet. Reggeltől jelentős tömeg tüntetett az épület előtt Iszlam Karimov üzbég elnök rendszere ellen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek